2011.07.06. 23:18 Szerző: Đđ

Passzív eutanázia

Az eutanáziát általában tipikus, tőrőlmetszett liberális dolognak szokták gondolni – erre mit kellett tegnap látnunk? Európa keresztény-konzervatívjainak derékhada, az Európai Parlament néppárti frakciója gyakorolt eutanáziát Orbán Viktoron. Igaz, csak passzív eutanázia volt: hagyták a néppártiak, hogy a többi frakció megszavazza az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatos állásfoglalást, melyben az EP felszólítja az Európai Bizottságot, hogy nézze meg, az alaptörvény és a sarkalatos törvények összhangban állnak-e az uniós szerződések szövegével és szellemével, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájával.

Hagyták – holott simán az állásfoglalás ellen is szavazhattak volna. Szavazhattak volna, ha egyetértenének az új magyar alaptörvénnyel és Orbán politikájával. Ha mégsem akadályozták meg a határozat elfogadását, akkor ez csak egyet jelenthet: nem értenek vele egyet és nem kívánták Orbánt és alkotmányát megvédeni egy Európai Parlamenti vizsgálattól.

Ezek szerint mégiscsak volt abban valami, amit a szlovén miniszterelnök mondott – aki ugyan szocdem, de azért beszél néppárti kollégáival. A „bevett” polgári politikai erők között ugyanis az Európai Unióban természetes és szokásos a beszélgetés, a mindannyiukat közösen foglalkoztató/nyugtalanító ügyek megbeszélése és az, hogy közös álláspontot fogalmaznak meg azokkal kapcsolatban. Borut Pahor ott volt – ott lehetett – az Orbánról szóló ilyen (akár informális) beszélgetésen, mert ő „bevett eleme” az EU-mátrixnak – Orbán pedig, a tegnapi nap tanúsága szerint, immár nem! És úgy lett, ahogy ő mondta: ahogy véget ért a magyar elnökség, elengedték Orbán kezét.

De ne legyenek illúzióink és mi, akik nem értünk egyet Orbán és a Fidesz politikájával, ne kárörvendjünk ezen! Mert az EU bár nem ért egyet Orbánékkal, de nem fog helyettünk, magyar állampolgárok helyett semmit sem tenni aktívan ellenük, megmaradnak a passzivitásnál. Egyszerűen csak a lehetséges minimumra csökkentik a magyarok belevonását a közös dolgokba. Mert a magyarokat a magyar kormány képviseli – vagy nem képviselheti - az EU-ban.

Az EU most várni fog: 2014 tavaszáig. Elindítottak Brüsszelben egy képzeletbeli órát: olyat, mint amilyet A halál 50 órája című filmben láthattunk, amelyik visszafelé számolja az órákat. Várják, hogy leteljenek Orbánék évei – és igen: várják, hogy addig mi, magyarok, mire jutunk. Hogy képesek leszünk-e hatékony alternatívát kitermelni Orbán és a Fidesz ellen és vissza tudunk-e/akarunk-e térni az európaiság útjára - vagy visszafordulunk és Vereckénél távozunk…

…Ha azonban képesek leszünk létrehozni egy európai politikai erőt, akkor az nyilvánvalóan „nem lesz közömbös” számukra és vele kapcsolatban nem lesznek passzívak – ezt ne felejtsük el!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr623045795

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fájt a saller, Viktor? 2011.07.07. 14:44:47

Orbán Viktor egyre távolodik a polgári stílustól. Vasárnap az EU-t fél évig elnöklő "úriember" igazi kültelki stílusban közölte: "A támadásokat visszavertük. Az Európai Parlament izgága kötekedőinek adtunk néhány kokit, leesett néhány sa...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

trabant 2011.07.07. 11:06:26

"Az EU most várni fog: 2014 tavaszáig."

Nem csak pár évnyi lesz a várakozás, ha Magyarországot a küszöbön álló Orbán-féle királyság kikiáltása és intézményesítése évtizedekig sújtja!

Lásd Amadeus öt részes összeállítását:

#1337397, #133745, #1337473, #1337499 és #1337500

kapcsolat.hu/blog/habsburg_otto_emlekere

rókafogta 2011.07.07. 14:09:04

Képtelenek vagyunk mi bármit is tenni(nem is tehetünk (tele vagyunk Q 7 kel)meg aztán birka nép vagyunk kell egy "erős vezér" akit imádhatunk.

fabianus 2011.07.07. 14:43:23

Lehet, hogy sok igazság van a cikkben. De egy dolog nagyon nem stimmel. Az EPP-nek, vagyis a FIDESZ EP-beli pártcsaládjának 264 képviselője van, míg a magyar Alkotmányt elítélő határozatot 274 képviselő ellenezte. Ebből önmagában nagyon kockázatos arra következtetni, hogy a pártcsalád elengedte a FIDESZ kezét. Lehet, hogy a cikk állítása igaz, de ennél sokkal precízebb és korrektebb bizonyítékokra van szükség. Ez így nagyon hiteltelen.

sztd 2011.07.07. 14:44:28

Nekem olyan rémképeim vannak, hogy mintha lett volna 274 ellenszavazat (a néppárti frakció létszáma 264), de az elfogadás melletti szavazatok (331) sem adták ki a beterjesztő frakciók (akik együtt sokkal többen vannak mint az EPP-frakció) létszámát (359).

SP (a bátor) 2011.07.07. 14:44:34

2014-ig azért még van egy-két aggályos dolog:
1: Mi lesz az euróval?
2. Mi lesz magával az EU-val?
3. Hogyan alakul az észak-afrikai migráció?

Sebaj, majd az LMP megoldja...

ROZ 2011.07.07. 14:49:35

@SP (a bátor):

1.+2.: Meglesz és erősebb lesz, mint valaha - legfeljebb egy kicsit "németes akcentusa" lesz.:-)

3.: Az észak-afrikai migráció csökken, mivel mérséklődnek a kiváltó okai, mind társadalmi, mind gazadsági téren. (Ne felejtsd el, hogy épp most tanácskoznak a NATO sé a líbiai felkelők!)

Az LMP meg legfeljebb a gatyakorcát tudja megoldani...

Maretz 2011.07.07. 15:08:10

Ez egy egetrengető baromság. Az igazság az, hogy az EPP nincs abszolút többségben az EP-ben, úgyhogy ha a zöldeken-komcsikon-szocdemek összefognak egy szavazás erejéig, azt bizony nem lehet megakadályozni.

Talán a tényeknek utána kellene nézni, mielőtt baromságokat írogatunk (vagy nyilatkozgatunk, ahogy Pahor elvtárs tette).

Maretz 2011.07.07. 15:12:02

Ez a cikk tipikusan az, amit "wishful thinking"-nek neveznek: van egy elképzelésünk/várakozásunk/vágyálmunk és abba megpróbáljuk belepaszírozni a tényeket. Ha nem sikerül? Naés... nem ez lenne az első hazugság liberáliséknál.

is 2011.07.07. 15:16:22

igen, azert mertt olyan sorrendben kozoltek, hogy 331,276,54, azert az igen-nem-tartozkodik volt, es nem igen-tartozkodik-nem. ezt csunyan benezted...

bájgúnár 2011.07.07. 15:21:49

Rugózol és népbutitasz!
Semmit nemjelent a szavazás!eztmár érthetően szájbarágósan többször is megírták,elmondták.Bár a balos libcsik sosem tanúlnak.Azt hogy megis értsenek valamit az végképp nemmegy nekik.Többek közt az hogy megértsék kiköpte őket a nép!

nu pagagyí 2011.07.07. 15:28:19

@Maretz: Honnan veszed, hogy a néppártoknak tetszik amit Orbán művel. Felteszem nem nézed ki a nép olyanfokú lenézését és arroganciát mondjuk Merkeltől, mint amit Orbán megenged magának. Orbánnak csak egy szövetségese van az EU-ban és az is hülye, Berlusconinak hívják és nemsokára bíróság előtt fog felelni hasonló dolgokért, mint amit Orbán szakmányban elkövet.

nu pagagyí 2011.07.07. 15:32:07

@fabianus: A Jobbik ugye nincs benne az EPP-ben és baloldalinak sem nevezhető. A nettó őrültek azt hiszem nem foglalnak helyet egyik pártcsaládban sem, valószínűleg köztük keresheted a Fidesszel szimpatizálókat.

Maretz 2011.07.07. 15:36:10

@nu pagagyí:

Én nem merném megtippelni, hogy egyes néppárti képviselők mit gondolnak. Az viszont ténykérdés, hogy a határozat ELLEN szavaztak gyakorlatilag mind egy szálig, hiszen a néppárti frakció létszámánál nagyobb lett a NEM-ek száma.

Innentől kezdve a cikk és tartalma nettó hülyeség. Csak erre akartam rávilágítani.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.07. 15:37:22

Ehhez az kell hogy az EUTANÁZIA hasson...és minél előbb meglegyen a Nemzeti Szar Törpe temetése!!!!!

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2011.07.07. 15:38:38

Nem mindegy? Már úgyis rogyadozik az EU és minden értelmesebb politikus azon gondolkozik, hogy hogyan lehetne azt minél kisebb károkozással szanálni.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.07. 15:39:45

SzíjjÁrtóból tegnap hülyét csinált Kálmán Olga!
Egyedül Olga is le tud győzni egy szarjankót:)
Akkor ha magyar Nép összefog , akkor röhögve "jégre" teszi a Nemzeti Szar bandát:)

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.07. 15:40:25

Majd a Fidesz Bandatagok...elszámoltatása lesz az igazi elégtétel a Magyar Népnek!

Maretz 2011.07.07. 15:42:12

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

Na, te is sajnálhatod, hogy bezárták az elvtársaid az OPNI-t... most nincs jobb dolgod mint a blogvilágban kommentelgetni a szarjaidat.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.07. 15:46:36

@Maretz: Kuss seggnyaló..csak rágd a Fidesz szarját..tapsolj neki, minden szar a tiéd, zabáld meg és légy ettől boldog. A magyar Nép már nem hülye!!!!!!Orbán mondta: felébredt a magyar Nép....az semmi DE FEL IS FOG KELNI !!!!! hehe

midnight coder 2011.07.07. 15:46:51

@ROZ: 1. Én ebben nem lennék biztos. Nem látom hogy a görögök problémájára lenne megoldás, és ha a görögök buknak az az egész EU-nak fájni fog (jó pár EU-s banknak nyakig el vannak adósodva). Ja, és nem csak a görögök járnak ilyen cipőben.
2. Egy fenét. Az ami most észak-afrikában történik csak egy folyamat kezdete. Csúf vége lesz.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.07. 15:47:35

Csúf vége lesz a Nemzeti Szar ámokfutásának!!!!!!!

Đđ 2011.07.07. 15:48:11

@bájgúnár:

Hogy nem vagyok „balos libcsi” – ezt azzal is igazolom, hogy igenis: tanultam - például helyesen írni!:-)

Hogy te is tanulhass, ezért idemásolom a kommented szövegét, de kiirtva abból a helyesírási hibáidat. (Egyébként szép teljesítmény mindössze 4 sorban ennyi hibát véteni!)

Rugózol és népbutitasz! = Rugózol és népbutítasz! (Ez eddig 2 hiba, két eltévesztett hosszú magánhangzó.)

Semmit nemjelent a szavazás! = Semmit nem jelent a szavazás! (Egy hiba, egy külön írandó szó.)

eztmár érthetően szájbarágósan többször is megírták,elmondták. = Ezt már érthetően, szájbarágósan, többször is megírták, elmondták. (Ez újabb 5+1 hiba: a mondatot nagy kezdőbetűvel indítjuk, az „ezt már” két szóba írandó, az „érthetően” és a „szájbarágósan” után egy-egy vesszőt kell tenni és a megírták utáni vesszőt követően egy karaktert üresen kell hagyni. És a +1: a következő mondat előtt is kell hagyni egy üres karaktert.)

Bár a balos libcsik sosem tanúlnak.= Bár a balos libcsik [ezt a te köreidben egyébként „libsi”-nek szokás írni-mondani] sosem tanulnak. (Ez újabb 1+1 hiba: a „tanulnak” rövid u-val írandó és itt is ki kellett volna hagynod egy karaktert a következő mondat előtt.)

Azt hogy megis értsenek valamit az végképp nemmegy nekik.=Az, hogy meg is értsenek valamit, az végképp nem megy nekik. (Ez megint 5+1-es: „Azt” helyett helyesen „Az”, mert nem tárgyra, hanem alanyra vonatkozik, a „hogy” előtt vessző kell álljon, a „meg is” két szó, a „valamit” után mondattagoló vesszőt kell tenni, a „nem megy” szintén két szó + a már „tradicionális” hibád, hogy t. i. a következő mondat előtt nem hagysz egy üres karaktert.)

Többek közt az hogy megértsék kiköpte őket a nép!= Többek között az, hogy megértsék: kiköpte őket a nép! (Ez újabb 3 hiba: nem „közt”, hanem „között”, a „hogy” előtt ismét nem tettél vesszőt, a „megértsék” után pedig kettőspont kell – de legalábbis egy vessző.)

…Remélem, elősegíthettem helyesírási ismereteid fejlődését – ha már úgy valahol az általános iskola első éveiben hanyagoltad ezt!

Đđ 2011.07.07. 15:50:54

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

Törpe! Beszélj szépen, itt úrihölgyek és úriemberek között vagy - ez nem a parlament!!!

Đđ 2011.07.07. 15:58:01

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

Egy példa a szép beszédre:

"Csúf vége lesz a Nemzeti Szar ámokfutásának!!!!!!!" = "Lehetséges, hogy nem lesz minden tekintetben eredményes a Miniszterelnök úr kormányzása."

midnight coder 2011.07.07. 15:59:00

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Arra azért felettébb kíváncsi lennék, mi váltotta ki benned ezt a gyűlöletet. Feltéve persze, ha nem kimondottan a bögrére hajtasz.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.07. 16:03:39

a Nemzeti Szaros Törpe is gyűlöli az"ellenfeleit" és ellenségnek veszi...és a magyar Népet is gyűlöli, mert egy éve csak hatalmát építi és szarik a Népre...
NANÁ HOGY GYŰLÖLJÜK. Már 800 ezer Fidsz droid sincs nekik...(nemhogy két hatrmad) akik a seggüket nyalnák a kis hűbéri alamizsnáért.))) hehhe....Véres elszámoltatás lesz!!!!!

nu pagagyí 2011.07.07. 16:03:51

@Maretz: Nem pontosan tudom a szavazás folyamatát, de nem kell leegyszerűsíteni pártcsaládokra a szimpátia-unszimpátia kérdést. Szerintem az úgynevezett baloldaliak, liberálisok és néppártiak között is van olyan, akinek tetszik az orbáni ámokfutás, és van olyan akinek nem. A szavazás azt fejezi ki, hogy az EU többségi véleménye az, hogy nem tetszik (vesd össze az egyharmadból kétharmad hivatkozást a Fidesz részéről). Na ezt kell tudomásul venni és ha kell a zseton akkor nem kell tovább ágálni.
A nyomógombra felesküdött képviselők intézménye csak nálunk létezik.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.07. 16:05:04

also: Lehetséges, hogy nem lesz minden tekintetben eredményes a Miniszterelnök úr kormányzása." , sőt semmilyen tekintetben...ezt felismerte már a nép és a bohócforradolom után jön az IGAZI !!!!!!!

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.07.07. 16:07:07

Egy tollvonással minden el lesz törölve amit a Nemzeti Szar banda csinált az elmúlt évben.
Alkotmányunk úgysincs, mert a Fideszé..és egyre kevesebben lesznek..hiába nyalják Tömjénék a határon túliak seggét egy kis alamizsna szavazatért...)

Đđ 2011.07.07. 16:13:14

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe:

Törpe, másodszor intelek a szép beszédre!

Higgadj le, menj ki napozni - és gondolj arra, hogy egy károkat okozó kormányzást nem úgy kell/célszerű megszüntetni, hogy vérbe borítjuk az országot!

bamberg 2011.07.07. 16:18:31

Sajnos nem tudom, hogyan lehet kommunikálni a cikk írójával, nem vagyok gyakorlott kommentező. Csak azt kérdezném tőle, mire föl vette alapállásnak, h. a néppártnak nem tetszik OV politikája? Miért nem tetszik?

midnight coder 2011.07.07. 16:19:26

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Nem nagyon látom hogy különösebben zavarnák az ellenfelei. Valójában nem is nagyon vannak. A Jobbik mint ha nem is lenne, némi gárdistázáson kívül nem nagyon hallani róluk, az LMP-t nem igazán lehet komolyan venni, az MSZP pedig saját magával van elfoglalva.
Némi elszámoltatás persze van, de ezt az MSZP Keller elvtárs tevékenysége után nem igazán vetheti a FIDESZ szemére, és ami azt illeti messze nem olyan alapos mint kellene, még a felszínt sem nagyon kapargatják.

dany82 2011.07.07. 16:20:32

HIhetetlen,

a baloldalon még az egyszerü összeadásra és kivonásra sem képes senki :)

a nagy "progresszió"...

dany82 2011.07.07. 16:33:51

Dd,

Abból, hogy többen szavaztak a határozat ellen, mint a teljes néppárti frakció és kevesebben mellette, mint a beterjesztö pártcsaládok létszáma, Te azt szürted le, hogy Orbánnak engedte el a kezét a néppárt.

Zseniális vagy. Ha nem tudsz számolni, akkor azért, mert legalább olyan progresszív költségvetést tudnál az asztalra rakni, mint veressszinesfémtolvajjani, ha meg tudsz számolni, és tisztában vagy azzal, hogy miután szóban minden egyes néppárti képviselö kiállt orbán mellett és ha ezt tette a szavazáskor akkor sem tudták megakadályozni a határozat elfogadását, akkor pedig azért vagy zseniális, mert legalább olyan gerinctelen vagy mint gréczy vagy lendvai.

bár ez az utóbbi egy "progresszívnak" nyílván bók.

Ezért is van az ilyen "progresszívek" támogatása budapesten némely korcsoportban a 3% környékén :-)

és csak zuhan és zuhan és zuhan... ó, be szép lesz a magyar baloldali progresszió, és modernizáció, és elkötelezett szabadság és demokráciapárti hajóját, nevezzük öket az egyszerüség kedvéért komcsiknak, látni, ahogy a kisgazdák és az szdsz után végre oda kerül, ahol az elmúlt bö 50 év alapján mindig is tartozott: a történelm szemétdombjára.

Merthogy tetszik tudni, kedves progresszív barátom, a magyarok elengedik az elvtársak kezét.

Nagyrészt persze azért, mert bilincsben elvezett bünözökét csak az igazán progresszívek szeretik szorongatni.

Max Hansen 2011.07.07. 16:36:22

A cikkel tényleg csak annyi a probléma, hogy az alapfelvetése ténybeli tévedésen alapul. Az EPP frakció a határozat ellen szavazott.
A cseh kommunisták, Cohn-Benedit féle úriemberek, szocik, sötétzöldek meg mellette. A néppárté csak a legnagyobb frakcuió, de nincsen többségben az EP-ben.
Tényleg úgy tűnik, hogy a szerző a vágyait próbálja a valósággal összekeverni.

Joooe 2011.07.07. 16:36:42

Wow mekkora cikket lehet írni hamis adatok alapján...
A néppártnak 267 képviselője van. A határozatot ennél több, 274 képviselő ellenezte, a tartózkodókkal együtt már 338-an nem támogatták.

Ballibből van összesen 360 képviselő, és csak 331 igen szavazat született.

Hol kellett ehhez a néppárt?
Vagy te is "hiteles" folyóiratokat olvasol és beszoptad hogy az EP-ben a jobboldal van többségben?

Én meg még forrást is adok, a legközelebbi cikk hátha jobban sikerül:
www.europarl.europa.eu/members/expert/groupAndCountry.do?language=hu

(A függetleneket és az euroszkeptikusokat - összesen 56 - feltételezem elsősorban az 54 tartózkodóknak)

bájgúnár 2011.07.07. 16:48:43

@Đđ:
Miért van az hogyha nemtudnak érdemi választ adni/ehez kicsit gondolkodni kéne/
akkor egyből előjön a nyelvtanár egyesekből?Mégha magadtól lennél ilyen okos tán megfogadnám tanácsod. Ám ahoz hogy használod a nyelvtan ellenőrződet igencsak nem kell ész.Nekem nincs igy aztán bunkó módon,szarúl sok hibával de érthetően leírom:Elmész a p...ba!
Remélem értelmezési képességed még van!

bamberg 2011.07.07. 16:52:31

Változatlanul nem értem, miért ne tetszene OV politikája az euban egy politikai csoportnak. De tényleg! Érdemesnek találom végiggondolni, akár a baloldaliak nemtetszésének okait. Mert vhogy kimondva-kimondatlanul azt vesszük alapnak, hogy az eu-parlamentben teccik ami demokrata, nem teccik, ami antiszabaccságos. De ez akkora hülyeség, mint a fene. A politika mindenütt egyformán működik: tetszik, ami az érdekeimmel (súgok:gazdasági) egybevág, és mindenféle kifogást (segítek:jajsérültademokrácia!) keresek ott, ahol nem úgy táncolnak, ahogy én füttyentenék. Én legalábbis minden magyarszabaccság-féltő külföldi megnyilvánulást ilyen fenntartásokkal szemlélek. Ritkán lepődöm meg.

bamberg 2011.07.07. 16:56:41

@dany82: Kedves Dany82! Outsider-ként kérdeznélek, tényleg ennyire tájékozatlan vagyok. Szóval ki írhat cikket, blogot, ami megjelenik az Index oldalán. Szerkesztőség tagja? Vagy külsősök? Vagy írhatnál Te is pl., azt is lehoznák, aztán lehetne kommenteket írni hozzá? Hogy működik ez az oldal?

Đđ 2011.07.07. 17:14:06

@bájgúnár:

Nos, érdemi állításod egy volt: „Semmit nemjelent a szavazás!” (sic!)
Kedves Bájgúnár, de igenis: jelent! Ugyanis a határozat alapján az Európai Bizottság alapos vizsgálatot fog végezni (a Velencei Bizottság megállapításaira, mint szakmai anyagra támaszkodva) az új magyar alaptörvény tárgyában – és az EB határozata már nem lesz negligálható a magyar kormány által sem.

Amikor Orbánék tegnapelőtt azt mondták, hogy „az EP-határozatnak nincs semmiféle következménye ránk nézvést”, akkor ez csupán annyiban igaz, hogy az nem a magyar kormányt, hanem az EB-t köti.

…Egyébként „magamtól vagyok ilyen okos” (gondolom, itt a nyelvhelyességi kérdésekre utaltál) és sajnos nem áll az az érved, hogy „nincs nyelvtan ellenőrződ”, mert ha fut a gépeden szövegszerkesztő, akkor annak integráns része a nyelvi korrektor – egyébként pedig mindenféle korrektúra-programok nélkül szokás az iskolában elsajátítani a magyar nyelvtan szabályait!

Tehát, nem „megyek el a p…ba”!:-)

Đđ 2011.07.07. 17:23:36

@bamberg:

Kedves Bamberg, blogot bárki írhat – ehhez elég regisztrálnod (pl.) itt:

indapass.hu/regisztracio/bloghu/?redirect_to=http%3A%2F%2Fblog.hu%2Fadmin

Akkor jelenhet meg az írásod az Indexen, ha annak tartalma, mondanivalója, stílusa közérdeklődésre tarthat számot és elér egy bizonyos színvonalat. (Ez utóbbi azért szubjektív…) A megjelenéshez nem árt, ha már blogolsz egy ideje és rendszeresen hozod a szintet.

…Lenne esetleg konkrét mondanivalód? Ha van és az valóban „fajsúlyos”, konstruktív, színvonalas és közéleti-politikai jellegű, akkor akár a mi blogunkon is publikálhatod, természetesen saját írásodként.

bamberg 2011.07.07. 17:30:41

@Đđ: Nem, köszi, nincs bennem kreativitás, csak érdekelt.

Maretz 2011.07.07. 20:12:29

@nu pagagyí:

"A nyomógombra felesküdött képviselők intézménye csak nálunk létezik."

Ezekszerint nem ismered az EP-t koma:) Brüsszelben ez pontosan ugyanúgy működik mint nálunk... Droidok pártparancsra nyomogatják a szavazógombot.

Most őszintén: el tudod képzelni, hogy abból a 736 képviselőből 10-nél több van, aki egyáltalán beleolvasott a magyar alkotmányba? (Persze a magyarokon kívül... báááár, ez se biztos.)

Maretz 2011.07.07. 20:18:07

@Đđ:

Akkor minden elismerésem az indexé, hogy egy ilyen marhaságot címlapon hozott...:) Mert az ugye itt a kommenteken kiderült, hogy az egész cikk apropója (ti. hogy az EPP "elengedte Orbánék kezét") nettó baromság, amit egyszerű összeadásokkal és kivonásokkal meg lehet cáfolni.

Bár az indexprogresszívok színvonala sosem volt magas, de azt talán neked is érdemes lenne belátnod, hogy ezúttal mellélőttél... nem kicsit, nagyon!
süti beállítások módosítása