2011.05.30. 16:25 Szerző: piefke

Éljen május harmincadika!

 

„Itt van május elseje,
Énekszó és tánc köszöntse!
Zeng és dalol az élet,
Szállj csak, zeneszó, ének,
Ébreszd fel a magyar népet!”

 

Ma véget ért a 21 éves rémálom: vége van annak a csúnya, 1989 óta tartó kapitalizmusnak!

Éljen május harmincadika! Sajnos nem találtam (még) e napot köszöntő versikét-dalt, de a „régi szocializmusból” ismerős „Itt van május elseje…” éppen passzol ide. Igen, a régi szocializmusból, merthogy mától itt van az új, a devizahiteleseket megmentő szocializmus! Biztosan hamar meglesznek a kifejezetten ezt a napot ünneplő rigmusok is – gondolom, a kormány már kiírta a közbeszerzést ezekre…

Ma Orbán bejelentette, hogy öt pontban megállapodtak a Bankszövetséggel. Ha átolvassuk ezt az öt pontot, akkor valóban a „létező szocializmusban” érezhetjük magunkat – de minimum egy antikapitalista gyűlésen. Viszont semmiképp sem egy „konzervatív-polgári” kormány sajtótájékoztatóján!

Mit is találunk az „ötpontban”:

1.     Lesz önkéntesen választható árfolyamgát, a svájci frank hiteleket 180 forintos árfolyamon lehet törleszteni 2014 végéig, az euróhiteleket 250, a jenhiteleket pedig 200-as árfolyamon lehet törleszteni

2.     Július másodikával feloldódik a részleges árverezési és kilakoltatási moratórium, a bankok mennyiségi és területi kvóták szerint kezdhetik meg a rossz hitelállomány leépítését

3.     A fizetésképtelenek lakását átveszi az eszközkezelő, az ingatlanokat az érintettek visszabérelhetik. Az eszközkezelő zöldmezős beruházások keretében új lakásokat épít majd a rászorulóknak

4.     Ismét lesz euróhitelezés, de csak az élhet vele, akinek a havi részlet legalább 15-szörösére rúgó bevétele van az adott devizában

5.     Aki önkéntesen kisebb lakásba költözik, az az új ingatlanra igényelheti az otthonvédelmi kamattámogatást, ami a kamat 3,5 százalékára rúghat, illetve legföljebb öt évig tarthat

Ha jól emlékszem, „rögzített árfolyam” utoljára Kádár alatt volt. Most az állam beavatkozik magánszemélyek és pénzintézetek évekkel korábban kötött szerződéseibe. „Most” és „beavatkozik” – ahelyett, hogy jóval korábban és tájékoztatott, oktatott volna! (Ne feledjük: a lakáshitelezés tömegessé válásának folyamata az 1. Orbán-kormány alatt indult be!) Mi abban a „polgári értékrend”, ha utólag machinál az állam magánszerződésekben? Szegény, bajban lévő devizahiteleseket sajnáljuk, mert tapasztalatlanok és meggondolatlanok voltak. (Írtunk is már erről a témáról: Adósság és butaság -  http://progressziv.blog.hu/2011/05/21/adossag_es_butasag.) De csak az történt velük, mint aki figyelmetlenül lép le az úttestről egy erőszakos SUV-os elé - aki aztán „erőfölényével élve” keresztülmegy rajta…

Igen: a korábbi kormányokat valóban bűnös mulasztás terheli azért, hogy amikor elindult lakossági devizahitelezés, akkor nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy:

·          Az „előéletünk” miatt ebben tájékozatlan lakosság felkészülten léphessen „aktusba” a bankokkal.

·          A (nyugati kollégáiknál talán kevésbé felelős és inkább rámenős) bankok kötelesek legyenek legalább megpróbálni ledumálni a szemmel láthatóan leggyámoltalanabb ügyfeleiket a „Nagy Lehetőségről”.

Az állam akkor felelős, ha preventív. Ez azonban nem jellemzője a magyar államnak. Ő előbb figyelmetlen, azután, ha ráébred a bajra, erőszakos. Ez még férjben sem kellemes, nemhogy kormányban.

A 2. pontban szereplő „mennyiségi és területi kvótákban” történő kilakoltatásokról csak annyit, hogy azt úgyis a piac dönti el, hogy egy adott városban mennyi és milyen lakás lesz a bank által ismét piacra dobható. Semmi értelme az államnak ebben „kvótázgatni”. Ha a bank úgy látja, hogy kár magához vennie egy adott ingatlant, akkor úgysem fogja – ha meg „pörög a piac” (bár úgy lenne!), akkor neki, az adósnak és az államnak is az a legjobb, ha gyorsan elkel a lakás, törlődik a hitel és véget ér ez a rémes kaland. Mert ha Matolcsy és Orbán nem tudnák: minél tovább húzódik az ügy, annál jobban felszaporodnak a kamatok és annál valószínűbb, hogy a végén agyonnyomják az adóst. „Látszatmegoldás” tehát az, ha az illető még egy kicsit maradhat…

De vannak még további pontok is… Például a 3. A bedőlt lakásokat átteszik az Eszközkezelőbe – itt megint a kommunizmus kísért, ahol az állam tekintette (egyébként elég nyűgös és soha le nem látott) feladatának „a lakáskérdés megoldását”. Az állami – vagy sokkal jobb, ha önkormányzati – bérlakás: szociális ügy, semmi köze a szabadpiacon árfolyam-veszteséget elkönyvelőkhöz. A bérlakás a kapitalizmusban: magánügy. A magántőke építi, birtokolja, tartja fenn és adja bérbe azokat. Budapest nagy része is éppen így üzemelt Rákosi elvtársék belovagolása előtt. Miért kell ide az állam? Ráadásul úgy, hogy „zöldmezősen épít is” új lakásokat? Miért az állam? Olcsóbban csinálja? Aligha! Ráadásul az állam túl messze is van a konkrét rászorulóktól – akkor már az is jobb lenne, ha az önkormányzatok végeznék ezt a tevékenységet. Ők legalább közel vannak.

…Most jön a 4. pont – a kedvencem! Azt mondják: ismét lesz euróhitelezés. Naná: eddig is volt! Ha Matolcsy és Orbán ezt sem tudnák, a vállalkozások szabadon vehetnek fel hitelt euróban. (Szar már fiúk: az EU-ban vagytok!) Ha tehát nekem nincs „a havi részlet legalább 15-szörösére rúgó bevételem az adott devizában”, csak mondjuk 3-szoros, akkor fogom magam, gründolok egy kft-t és máris enyém a világ – és a világ összes devizahitele! Egyébként meg: miért pont 15-szörös? Nem elég mondjuk 13? Na jó, az szerencsétlen szám – legyen akkor 14! Alkudjunk már picit, gyerekek! Ja, hogy azt mondjátok erre, hogy „Akkor 17!”? Elmentek anyátokba! (…A vége úgyis az lesz, fiúk! T. i. az, hogy elmentek.)

Az 5. pontot viszonyt nem egészen értem: mi ez az „otthonvédelmi kamattámogatást, ami a kamat 3,5 százalékára rúghat”? A kamat 3,5%-a lenne a támogatás? Ha igen, akkor ez semmi, pár száz forint havonta. Vagy esetleg a kamat lenne (maximum 5 évig) 3,5%-os? Az is fura kicsit, hogy itt „kisebb lakásba költözést” emleget az „ötpont” – hiszen nem a lakás mérete, hanem az ára/bérleti díja és a fenntartási költségei határozzák meg azt, hogy egy adott lakás lehet-e menekülőút egy adott hitelfelvevőnek. (Mert ugye vannak 40 m2-es soktízmilliós luxuslakások a Rózsadombon és lehet szart se érő 200 m2-es „nemluxus” lakás is Ökörvizelő-Külsőn…)

…Összefoglalva:

(1.) rögzített árfolyam, (2.) állami beleavatkozás magánszerződésekbe, (3.) az állam szabja meg „kvótákkal”, hol, mit, mikor adhat-vehet egy magánbank, (4.) az állam „lakásbirodalmat” épít – zöldmezősen is, és végül (5.) az állam megszabja, hogy egy magánbank milyen jövedelemviszonyok között hitelezhet – mindez nem is gyenge kezdés egy „kollektivizált társadalom” kiépítésének útján*!

…Igaza van a poszt elején idézett dalocskának: fel kéne már ébreszteni a magyar népet!

 

 

* ”útján”: Kádár János szokta így, „tj”-ként ejtve, részleges hasonulás nélkül mondani ezt a szót beszédiben, pl. „a szocializmus felépítésének útján

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr372943671

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Aki nem alkotmányoz ne is egyék 2011.05.30. 20:49:32

A hír:Mivel a szocialisták és az LMP képviselők nem vettek részt az alkotmányozásban, erre az időszakra nem jár nekik fizetés, így határozott Kövér László, az országgyűlés elnöke. A Nol.hu tájékoztatása szerint a házelnök az "igazolatlan hiányzáso...

Trackback: II. Orbán-kormány tíz legrosszabb intézkedése 2011.05.30. 19:56:33

Múlt héten bemutattuk az elmúlt egy év 10 legjobb intézkedését. Már akkor ígéretet tettünk rá - és mi mindig betartjuk az ígéreteinket - hogy megmutatjuk a 10 legrosszabbat is. Most nem mutatjuk be újra a kiválasztás kereteit, de aki tudni szeretn...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hhh. 2011.05.30. 22:22:10

hát ez bizony gyengécske poszt...
gyakorlatilag egyik pontot sem tudod megcáfolni vagy ellenérvelni, "csak" az a gond, hogy az állam megpróbál valami áthidaló megoldást keresni arra, hogy ne rakjanak tömegesen családokat az utcára. És úgy tűnik, talál is.
Persze, amikor a "szerzett jogok", 67 féle juttatás és korkedvezmény nyirbálásáról van szó, akkor is a cocializmust építik, mi?

Don Quixote de la Ferko 2011.05.30. 22:22:52

@EXO:
vitya előző kormányzása idején két év után a Bokros csomag kezdte elveszteni a lendületét, vitya alkalmatlan volt arra, hogy azt továbbvigye. Oszt jött az osztogatással, aztán láthattuk mi lett belőle, amikor a nép értelmesebbik fele kibaszarintotta a leendő palotájából.

Don Quixote de la Ferko 2011.05.30. 22:24:18

@Kavix:
Bizony. Milyen fantasztikusan jó, hogy azok, akik nem tudják fizetni a hitelt, 3 év múlva egy emelt összegű hitelállományt kapnak a nyakukba. Jaj de jó lesz.

EXO 2011.05.30. 22:25:58

@waszabi:
A magánnyugdíjpénztári vagyon-t azért kellet lenyúlni a kormánynak, mert az IMF abban a helyzetben amit átvett, úgy elkezdte fingatni a kormányt a 3%-os deficit kritéiumáal, hogy az oszágnak nem maradt volna semmi költségvetési mozgástere, ha nem nyúlnak ehhez a pénzhez, ami amúgy is már a jelenlegi államadósság kb negyedét-ötödét okozta és az éves deficit dúrván harmadáért felelt
És mivel az imf a magánnyugdíj deficitgeneráló htaását nem volt hajlandó elszámolni, ezért a kormánynak hozzá kellet nyúlnia apénzhez, különben nulla növekedésű országgá váltunk volna következő évekre.
Ha vaalki nem érti miért növelte a magánnyugdíj rendszer a deficitet, az szimplán azért volt, a nyugdíj járulékok negyedét a költségvetésből elterelték a pénztárakhoz, amik egészen kb 2012-ig csak befektetésekben forgatták volna a befizetéseket
Az ez által okozott hiányt pedig a költségvetésnek kellett kipótolnia

Don Quixote de la Ferko 2011.05.30. 22:28:37

@EXO:
Biza. és miután ilyen okosan elbaszták a nyugdíjakat, gyorsan kellett venni 20 %-nyi MOL részvényt.
Az eredménye megvan, 6 ruppóval emelkedik a benzin.

2011.05.30. 22:28:39

@EXO:

Kampányiroda!
A választások még odébb vannak.
Meg egyébként is a kontraszelekció már eléggé unalmas nem gondolod?

Foglalkozz azzal ami most van készülőben társadalmi és gazdasági téren. És ha ilyen okos vagy ahogy zsigerből nyomod, hamar el fogsz szomorodni a valóságtól....vagy nem, de az már nem a mi dolgunk.

EXO 2011.05.30. 22:31:09

@luciferko: 2000-ben volt az eddigi legnagyobb gazdasági növekedésünk, 2001-ben peidg egy kisseb gazdasági recesszió kezdődött, ha nem hiszed el akkor nézz utána,

EXO 2011.05.30. 22:35:21

Én amúgy az Orbánék-énál jóall keményebb megoldásokat támogatnék, konkrétan főleg az elszámoltatás és a bűnözés területén.
Most hívnám fel a figyelmet arra, hogy olyan emberek mondják meg , hogy vidéken milyen a biztonsági helyzet akik ott lakank, mert az összes országban az megy, hogy a fővárosiak rohadt könnyen beszólogatnak, hogy ne merjenek az orkokhoz hozzányúlni amikor itt vidéken már összverik a magyarokat.

2011.05.30. 22:37:01

@EXO:

"2000-ben volt az eddigi legnagyobb gazdasági növekedésünk, 2001-ben peidg egy kisseb gazdasági recesszió kezdődött, ha nem hiszed el akkor nézz utána,"

Köszönhetően a Bokros csomag áldásos hatásának.
Tudod nem árt, ha az ember következetes marad abban, hogy 1-2 éven belül még nem látszanak az intézkedések hatásai makrogazdasági szinten. No de utána...ugye?

Don Quixote de la Ferko 2011.05.30. 22:39:54

@EXO:
Ezt mondtam én is. 2000-ig tartott a növekedés, utána már vityus hatása érződött, és romlott minden.

Mr. Waszabi 2011.05.30. 22:48:19

@EXO: rajta vagy az interneten? Nézz utána az argentin gazdaság összeomlásának, milyen kormányzati lépesek, intézkedések mentén történt. Majd ha ráérsz. Hamar meg fogsz világosodni, hogy Orbán, Matolcsy nem talált fel semmit, csak az argentin receptet másolja ide épp, immáron fél éve. Bolívia ugyanezt csinálja.
Az mnypket már lenyúlták. KÖvetkezik a lekötött bankbetétek kölcsönvétele 20 évre (vagy az egy havi fizetésed elkérése?), utána deviza korlátozás, mint a szocráelban. A bankok tönkrementek s bezártak. Nem volt zsozsó az országban, nem volt aki hitelt folyósítson, se kicsit se nagyot. Nem volt miből és nem volt aki folyósítsa. A vállalkozások pedig nem élnek meg hitel nélkül, minimum likviditási hitelre szükségük van a működéshez. A magyarnak is aki exportra dolgozik vagy beruház.
De ha nincs bank, ha nincs pénz, akkor ez se megy. Így ment csődbe Argentína és most épp azon az úton járunk.
Önmagában nem zavaró, ha egy politikus hazudik, szinte természetes. De amikor ilyen orbitális átbaszás véghez vitele érdekében teszi, akkor az nagyon nagy baj. Neked, nekem, mindannyiunknak.
És csak azt lehet hülyének nézni, aki hagyja magát, ez is nagy igazság. Amíg a múlton csámcsogsz, addig átver ez a kormány, mindennap 3x és közben kizsebel. Ébresztő. Ez nem arról szól, hogy mit szeretnél elhinni, ez itt a valóság. Magyarország valósága, az itt élőké, most és az elkövetkező években.
Ja, és diktaúrára, bocs állami teljhatalomra is azért van szükség itt, hogy véghez vigyék. Anélkül nem megy.

2011.05.30. 22:49:46

@EXO:

MNYP
Az ez által okozott hiányt pedig a költségvetésnek kellett kipótolnia ....

Itt azért egy kicsit tovább kéne gondolkodni, mert még sehol nem vagyunk.
Azt kell mondjam, ha a manyupokról ezt az egyszerű gondolatmenetet beveszed és elfogadod (nem megvizsgálva az egész rendszert). Akkor jelentősen meg vagy szívatva a Matolcsy által pedig neki még a feleségét sem sikerült ez ügyben, ha jól emléxem... ;-)

látjátok feleim szümtükkel 2011.05.30. 23:01:12

@EXO: szerinted a magánnyugdíjpénztári vagyon lenyúlásával csökkent a deficit? Ha igen mennyivel? Ha nem, akkor mégsem a nyugdíjjárulékkal volt a gond?

EXO 2011.05.30. 23:01:51

@MikeBoy: Mármint akkor egy kisseb világgazdasági ecesszió kezededőtt, ami odabaszott az exportunk-nak.

Alamio 2011.05.30. 23:03:04

A blogger az általa megspórolt műveltséget indulattal helyettesítette.

Trollbamondás 2011.05.30. 23:04:25

@Kavix:

Alig hiszem el, hogy létezik ilyen emberforma lény, mint te. Két eset lehet: vagy fizetett fideszbérenc vagy, és nyomod a szaros propagandát, vagy egy egetverően ostoba balfasz. Egyéb lehetőség nincs. Csaxólok, még idén megborul a kártyavár-kormány. Az utcán.

EXO 2011.05.30. 23:05:09

@waszabi: Én csak azt mondom, nem lehet egyszerre csodát tenni egy helyzetből, amíg az intézkedések kifejtik hatásukat, egy kis idő kell, ahogyan 2010-ben átvették a hatalmat, abban pedig az előtte nyolc év eredménye volt benne, köztük, hogy minket IMF hiteleztek meg először, amihez aztán tényleg gratulálni lehet

2011.05.30. 23:06:40

@EXO:

Az első FIDESZ kormány gyakorlatilag a Bokros csomagból élt makrogazdasági szinten.
Ennyi.....
Nem volt annyira rossz a teljesítménye, mint a mostaninak és jobb volt, mint a Megyó vagy Gyurcsány féle kormánynak.
De amit most művel az eddig siralomház sajnos... :-(

EXO 2011.05.30. 23:08:05

Ha úgy nézzük mivel nem keresünk pénzt a bloggerkedésünkért lényegében balfaszok vagyunk mind, hogy itt nyomjuk a szöveget, akár így is fel lehet fogni,
én csak a témához akartam hozzátenni,
amire ha nem találtok ellenérveket, rögtön elküldtök a halál faszára

Kard 2011.05.30. 23:10:12

@kvadrillio: De én hiszem. Ebben a világban akinek megfelelő képességek(egy jó diploma, több nyelv ismerete vagy akár jó kommunikációs képességek) vannak a "kézében" az igenis jól tud élni míg másik világban mindenki egyenlő címszó alatt valamilyen minimum környékén élt a képzett is meg a képzetlen is. Aminek az lett a vége, hogy aki tudott dolgozni az se igazán akart.

A kapitalizmusnál nincs jobb rendszer(vagy még nem ismerjük) mert szerintem a legjobban hasonlít a természetre annak minden kegyetlenségével együtt.

2011.05.30. 23:15:55

@EXO:

Te valóban csodát vársz?
Ugyan mitől?

Röviden leírom, mi folyik itt:
A 2/3 segítségével kormányunk láthatóan maximálja a bevételeit, hogy aztán ő maga oszthassa újra a jövedelmeket és javakat!

Ez jó így??? A lóf....t már elnézést.
Az állam nem gazdálkodik jól!
Az állam/politikus korrupt!
Az állam pocsékol osztja újra a javakat!
Ebben bízzak? Ez lesz a csoda? Vicc...

Dirty Harry 2011.05.30. 23:17:13

Az épp lehet hogy a konkrét intézkedések rosszak, de közelítsük elvi síkon, mert ezzel kapcsolatban is problémát érzékelek.

Ha pl. a következő árvízkor nem sikerül a csak papíron létező árapasztó tározókba terelni a Tisza vizét, és az áttöri a karbantartatlan gátat, akkor a kiöntött embereknek is csak annyit kellene mondani, hogy minek mentetek oda? És nem azt, hogy bocs, most nem sikerült megvédenünk a házatokat, de segítünk újat építeni.

Szóval szerintetek ez nem az elvárható hozzáállás lenne, hanem maga az államosítós-körömtépős kommunizmusba vezető út?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.05.30. 23:20:09

@EXO:
Nagyon rossz az érvelésed. Amit a MNYP egyetlen évre okoz hiányt, az a teljes költségvetési hiányt nem növeli olyan jelentős mértékben, hogy az segítene. Ha így lett volna, akkor eleve elég lett volna pár évre lenyúlni a befizetéseket. Így viszont 12 év megtakarítását élik fel pár év alatt, ez nem más, mint a költségvetés kozmetikázása.

2011.05.30. 23:27:30

@Dirty Harry:

A deviza sztori csak hab a tortán.
De itt az államnak és a bankoknak is óriási a felelőssége.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.05.30. 23:28:00

@Kard:
Az a baj, a kapitalizmus nagyon sok esetben nem építésre, hanem rombolásra készteti a versenyző cégeket. Eleve ha nem lennének törvények, egyszerűbb lenne elvenni mástól, mint megtermelni. A kapitalizmusban ezt közvetlenül nem lehet, de meg vannak a közvetett módszerek. Ebben a kapitalizmusban pl. olyan dolgok fordulnak elő, hogy egy nagyvállalat kifejleszt valamit, ami jobb, mint az előző modell, olcsóbban gyártható, mint az előző modell, aztán a mérnökeit a következő fél évre azzal bízza meg, hogy tegye drágábban legyárthatóvá, rosszabbá, azért mert az üzleti érdekek épp ezt diktálják. Ez valós példa, inkább nem írom le melyik multinál.

tcom 2011.05.30. 23:28:39

Eljött az idő, hogy átváltsam forinthitelemet frankra pl. Hiszen ezt már fizetni sem kell. Felmondok a bruttó 300ezres fizetésű munkahelyemen, inkább dolgozom feketén. Mivel nem lesz jövedelmem nem tudnak elvenni sem.
Oszt majd kisegít ez a Kádár... akarom mondani Orbán elvtárs.
Miután elárverezték a lakásomat máris kapok zöldmezős újat. Tiszta happy lesz.
A baj akkor lesz, amikor becsődöl ez a galeri is, aztán a nép ezeket is elzavarja. Hol lesz 10 év múlva (jó esetben)Matolcsy elvtárs, amikor kiderül, hogy még sem lesz ingyé lakás.

A rögzített árfolyam egészen elképesztő. Mit csinálnak a következő válságkor a bankok ezekkel a hitelekkel. Lenyelik a hatalmas veszteségeket? Hogy mehettek ebbe bele a bankok? Talán megegyeztek, hogy nem hosszabbítják meg a bankadót? Akkor meg parasztvakítás az egész. Hiszen a bankok nem adó formájában, hanem veszteség címén fizetnek.

tcom 2011.05.30. 23:33:09

Az már előre burlesk-be illő jelenet lesz, ahogy az állam majd lakásokat épít. Újra élednek az állami építőipari vállalatok?
Vagy kiadja vállalkozásoknak az építést? Milyen panama lesz ebből?

tcom 2011.05.30. 23:40:29

Miközben a világ szerencsésebb felében kemény kapitalizmus van már száz éve, Magyarország polgárai azt hiszik van más út is. Van egyfajta kínai módszer a piacgazdaság és az állam mindenhatósága, rögzített áraival. Már várom a 3.6-as kenyeret.
Kádár is megpróbálta, de ráomlott a szocialista, állami szarkupac. Mert végül valakinek csak meg kell fizetni azt az ingyen ebédet.

EXO 2011.05.30. 23:44:58

@Zabalint: Dehogynem, hiszen a nyugdíjbefizetések értékének negyedét a nyugdíjpénztárakhoz rendelték, és mivel a lakosság 20%-a nyugdíjas, ez tetemes összeg.
Jellemző, hogy miután elkezdet félni attól, hogy elvész a biznisz Lengyelországnak már megengedték, hogy elszámolja ezt a hatást, ahol ez a deficit 4,2-ről 2,8 % csökkenését okozta, mivel az IMF annak idején őket is rávette erre.
Nézzetek körül az indexes cikkek között ha nem hiszitek
Amúgy feltételezve, hogy minden évben nálunk is kb ennyivel növelhette a hiányt a magánnyugdíj, ki is szorozható nagyjábol a 1,4%*13évvel, hogy ez bizony a 13 év alatt közel 20%-al megnövelte a GDP arányos államadósságot, tehát kb annak a negyedét adhatja jelenleg aminek nagy részének visszafizetése igenis később is tágítja a költségvetés lehetőségeit mert annak kamatterhe már 300milliárd vagyis kb egy komolyabb megszorítás körül van, és így ezzel később is jobb lesz a helyzet

Kard 2011.05.30. 23:46:35

@Zabalint: Itt a szocializmus kapitalizmus összehasonlításról volt szó. Igen igazad van néha furcsa dolgokra is késztet a kapitalizmus de nézd meg a szocializmust. Az csak furcsa dolgokra késztetett.
Az amit mondtál abszolút nem volt racionális cselekedet(vagy az volt csak nem ismered az összes információt). Szerencsére ez a ritkább. Az pedig aki egy kiragadott példa alapján ítéljünk meg egy egész rendszert elég rövidlátásra utal.

Kard 2011.05.30. 23:52:02

@EXO: Igen igazad van, de ez semmi más mint egy jelenbeli követelést elcserélsz egy hosszú távúra. Majd a 20 és 30 évvel későbbi kormányok és állampolgárok fognak szívni ezzel, mert ha mnyp-be fizettek volna lett volna rendes nyugdíjuk így viszont a csökkenő eltartók száma miatt max alamizsnára lesz elég az akkori befizetések összege. Tehát ma feléljük a jövőbeli megtakarításainkat.

Mr Neanderthal 2011.05.30. 23:59:37

ezteket hivjak arplafonnak es arpadlonak kozgazdaszek...eddig meg nemigazan jott be senkinek, de ha minden szakad lehet allamositani a bankokat

EXO 2011.05.31. 00:01:20

@Kard: Minimális gazdasági növekedéssel viszont akár van magánnyugdíj, akár nincs , ha nem a munkelyek számának növelésére fókuszálsz, akkor egyre több eltartott fog jutni a dolgozókra, ami egy végtelenségig tartó adóemelés és megszorítás spirálba vezet,ha olyan mértékben növekedhetnénk, ami az IMF feltételeinek betartása esetén következett be vólna.

Ezzel szemben játszhatunk olyan gazdaságpolitikára is hogy a torta felosztásának változtatása helyett a tortát növeljük, és mivel az előbbi a totális versenyképtelenné válás miatt hosszab távon csak csódbe vezet(tetszenek emláékezni Kádár tól és Fletó-tól is, hogy már csak egy kicsit kell húzni is jobb lesz), az utóbbi úton kell elindúlnunk, aminek a löketet adják a jelenlegi iparfejlesztési programokkal. A később megnövelt bevételből pedig fizetni az átmeneti struktúrális deficitet.

Ezzel szemben az IMF állandóan a megszorításokat és a privatizációt tólja, ami semmi máshoz nme vezet, minthogy az államnak semmi vagyona de csomó adósssága marad, és az adóemelések miatt a versenyképességünk is tathatatlan lesz az állandó megszorítások miatt.

Mr. Waszabi 2011.05.31. 00:06:37

@EXO: bakker, Te nagyon hiszékeny vagy. Elszomorító, hogy ekkor sötétség uralkodik fejekben ma.
Tanultál történelmet? Mondd, mi jó származhat a Horthy rendszer és a Rákosi diktatúra házasításából? Nem tűnik fel az sem, hogy Orbán csak diktátorokkal barátkozik kényszerűen, mert normális politikus nem áll vele szóba?
Lovas tengerész vs focista miniszterelnök? Ez se tűnik fel? Ne idegesíts már.

Ne tévesszen meg az EU elnökség ideje, most meghallgatják, udvariasan, semmi tmondóan. De majd figyeld, mi lesz, amikor leköszön a trónról.
Az IMF-fel az volt az egyetlen baja, hogy kontrollálta volna a költségvetést? Akadályozta volna hatalmi terveit?
Vaze, el is mondta ezt, a füled hallatára, nyilvánosan. Csak még alákente a nemzeti érdeket meg dicsőséges nagy magyar jövőt, hogy bekapd gondolkodás nélkül. És bekaptad, gratulálok. Ha ez először történik ebben az országban, nem szólok egy szót sem. De az elmúlt 90 évben már megtörtént párszor, ezért a hiszékenységre egy magyarázat van csak: a szándékos butaság, amikor valaki nem akar szembenézni a valósággal. Nem az Orbán ténykedéseit ellenzők az igazi ellenlábasai az országnak, hanem Orbán és a sleppje.
De valószínű, hogy kell egy orbitális bukás a népnek ahhoz, hogy végre kijózanodjon dédelgetett hamis álmaiból.

Kard 2011.05.31. 00:07:59

@EXO: De miért gondolod azt, hogy ki tudod magad húzni a vízből a saját hajadnál fogva? Jól hangzik de aki ismeri a fizikát (jelen esetben a közgazdaságtant) az rájön, hogy ez lehetetlen. Mivel is növelnéd meg a versenyképességet? Azzal, hogy betolsz egy kis lóvét a gazdaságba. Mi lesz ha elapad a pénz? Szerinted? Szeritnem összeomlás. Nézd meg a Vegyépszerbe hogy tolta az Orbán a pénz 2000 környékén. Mi lett belőle? Csőd.
Amúgy erre lassan rájöttek a Viktorék is ezért nyomják a ennyire a megszorításokat. Korkedvezményes nyugdíj elvétel, rokkantak felülvizsgálata, minisztériumi pénzek zárolása, autópálya építkezések felfüggesztése stb.

Kard 2011.05.31. 00:11:38

@EXO: A múltkor volt egy nagyon jó írás, hogy az utóbbi 20 évben két fajta politikus váltogatta egymást a Varázsló és a Csomagoló.
A varázsló aki elhiteti a néppel, hogy másképp is lehet a közgazdaság alapvető racionalitásait is figyelmen kívül lehet hagyni stb. Na ezt a dumát szívtad te be :)
A második a csomagoló aki aztán jön és elmagyarázza vagy épp rájön, hogy bizony a közgazdasági szabályok mégis érvényesek és jönnek a megszorítások a csomagok.
A legdurvább, hogy az Orbán gyakorlatilag 1 éven belül felhúzta mindkét kalapot. Először varázsolt (szja csökkentés) majd csomagolt (Széll Kálmán terv).

Mr. Waszabi 2011.05.31. 00:22:32

@EXO: nem bizonyos programoontokkal van a baj. Azzal inkább, hogy megmondják, mi legyen neked fontos. Agymosás. 1984. Ez folyik itten.
1998 és 2002 között is voltak jó program pontok. Csak akkor Roosevelt-től koppintotta a 1933-as New Dealt. Az ott is sikeres volt, itt is bejött. D emost sajnos Hitlertől, Sztalintól koppint, ami nem ovlt sikeres és itt sme lesz az. Ezt lásd meg.
Nem Orbán az első nagyra vágyó politikus a világtörténelemben, aki mindenáron dicsőséges akar lenni - viszont elődei közül egyiknek se sikerült, aki ezekkel a módszerekkel dolgozott.
Egy ország dicsősége a nép elégedettségén, életszínvonalán mutatkozik meg. Ideértendők a jogai is, amik jelen pillanatban megszűnőben vannak. Itt fél éve Sztalin módszerei az uralkodóak, s arról láttuk már, mire visz. Ennek is utána nézhetsz, még nem titok.
Pinochet 16 év diktatúra alatt gazdaságilag felfejlesztette Chilét. Csak éppen a pénzen kívül az életüket is oda kellett adniuk, szabadságukat, ezek nélkül pedig nem sokat ér, hogy van mit enni. Enni volt mit a Kádár alatt is, azt mégse tetszett a zembereknek. Ezen gondolkodj el.

EXO 2011.05.31. 00:27:35

@Kard: Én nem a belső piacra gondoltam alapvetően, hanem hogy a versenyképességet akadályozó adóemelés helyett tehetünk úgy is, hogy támogatjuk a mmunkahelyek létrejöttét akülsó versenyzőkkel szemben, és a megnövelt adóalapból úgy is növekszik a bevétel, hogy nem kell tovább megszorítanunk/adót növelnünk.
Ezt a fajta politikát sokkal ésszerűbb egy olyan világban támogatni, aholn 10 év múlva 2 helyett kb 2,5-2,8 millió nyugdíjasunk lesz, és a munkahelyteremtésre fókuszálás nélkül esélyünk sincs a járulékterhek szintem tratására, és az IMF által támogatott Fletói politika csak ahhoz bírt vezetni egy ilyen helyzetben, hogy az állami jövedelelosztás aránya a 2002-es 44%-ról a 2010-es 50%-ra növekedett, és egyre csak lassult a növekedésünk

Mr. Waszabi 2011.05.31. 00:28:47

@fejo: az EU-ban? Érdekes lesz pénz nélkül.

EXO 2011.05.31. 00:33:44

@EXO: Ennek elkezdését viszont az IMF diktátumok pont hogy hátráltatták, ezért kell szabadulnunk az IMF-től. Most így van egy új Szécsényi tervünk, az első is derekte léterhozott 200ezer munkahelyet, ami az államnak már sokszorosan visszafizette,
Ezzel szemben Fletóék alatt csak a megszorítások és az adóemelések követtték egymást, amik újabbak torkollottak ahogy elveszettük 2007-re a növekedésünket és az államdósság is eszméletlenül elszaladt,

Akárhogy is hasonlítom össze a két oldal teljesítményét nem lehet a kettőt egymás közelébe hozni, a Szécsényi terves fenntrathatü vs a IMF féle fenntrathatatlan politikát

Mr. Waszabi 2011.05.31. 00:42:50

@EXO: nem a kapitalistának volt 800 ezer alkalmazottja 2002-ben havi 20-30 ezer forintos bérekkel, hanem a magyar államnak. Akkor a kapitalista már 100 körül fizetett egyszerű ügyintézőinek is. Pegid az se volt sok. Szted hol tartana az minimum 500 ezer állami alkalmazott, ha nem emelnek bért 2002 után? Éhen döglöttek volna 2010-re és le van a gond?
Nem egy hibás gépről beszélünk, hanem egy emberek lakta országról, akiknek levegőt kell venni és ennie, laknia szükséges 2020-ig is.
Befejezem mára, mert elborzasztó ez az egysíkú kormánypárti propaganda, amit a fél ország megevett az utóbbi 12 évben. A király meztelen, de nép fele hajbókol és tapsol a láthatatlan ruhához, mert a király elmagyarázta, hogy az van rajta. Hát ehhez csak gratulálni lehet.

fedkvas 2011.05.31. 00:45:14

@a-kis-herceg: a piacon tevékenykedő államot kihagytad, ez egy
ókonzervatív (feudalista), államkapitalista-monopolkapitalista (nem vad, az erőterek egy-egy kulák vagy "szocialista" építési vállalkozó kezében érnek össze nagy vibrációban, nem lehet itt felemelkedni és bukni, mint Fenyő Jánosnak a 90-es évek tényleges vadkapitalizmusában - ja és nem mellesleg a monopolkapitalista felállás is konzervatív) retrokommunista (államosítások, államkapitalista átmeneti időszak restaurálása, kommunikáció), etatista és kompromisszumképtelen szerveződés.
azaz konzervatív-ókonzervatív-államkapitalista-retrokommunista-faszparaszt, IMF-szerű megszorító csomagokkal és normál jobboldali cselekedetekkel (munkaadók és magasabb keresetűek preferálása) fűszerezve, előbbi a gazdasági, utóbbi a kommunikációs fennmaradás és kongruenciamegtartás érdekében.

fedkvas 2011.05.31. 00:54:57

@EXO: jaja a megszorítástól és az adóemeléstől elszalad az adósság, véletlenül sem az Új Magyarország terv, fideszes nevén Széchenyi-terv a ludas, meg a 13. havi nyugdíj (MP), svájci indexálású nyugdíj (GYF), infláció feletti nyugdíjemelés (OV).

az Új Széchenyi-terv még egy gramm munkahelyet nem teremtett, mivel el sem indult.

az előző meg csinált fasza kis sportpályákat meg wellnessfürdőket bádogosbüdösrücskefaszára, dől is a lóvé, mint Sorosnak világválságkor.

Keynes elveire nincs bizonyíték, a mesterséges (állami) felpörgetés (ilyen kvázi new deal) pedig sok kis gyenge szereplővel elhiteti, hogy van keresnivalója adott környezetben, majd ahogy a mesterséges beavatkozás lendülete (az állami pénze) fogy, úgy dőlnek be ezek a kishalak a hirtelen hatalmasra nőtt hullámok keltette iszonyatban. kb. ennyit lehet tudni az állami, gazdaságösztönző pénzöntésről, azaz, hogy lesz egy vállalkozói réteg, ami a mesterséges beavatkozás nélkül életképtelen, ergo nyivákolni fog, mint a féreg, ha csökkenne az állam pénze.
ugye ez egy dolog lenne, ha közben sokat termel ez a gyenge vállalkozó, az állam visszakapja a lóvét, munkahelyek, rózsaszín, kéjes-delejes fantazmagóriák, no de a valóságban ha nincs gravitáció, elgyengül a csont.

Kard 2011.05.31. 01:01:00

@EXO: De ezzel az adócsökkentéssel semmivel se lett jobb a versenyképességünk mert nem a munkát terhelő adókat csökkentette hanem az szjat (mert ezzel lehet villogni meg szavazókat szerezni). A munkáltató most is ugyanannyit fizet mint eddig tehát nem éri meg neki semmivel se jobban új munkahelyet teremteni. A nagy számú munkanélküli meg pont a képzetlen rétegekben van(egy mérnök tuti nem marad állás nélkül) és ott még nőtt is adóterhelés. Ne mondd már nekem, hogy ettől nőtt a versenyképesség. Ez csak a fideszes maszlag. Az szja csökkentés helyett például el lehetett volna törölni az iparűzési adót azt a szemét adót amit akkor is fizetsz ha veszteséges vagy.

EXO 2011.05.31. 01:07:16

@fedkvas: Az adóemelésektől hossab távon a gazdaságot fékező hatásuk miatt, mivel kisebb lesz a növekedés és a foglalkoztatottságot egyre inkább a feketeszférába vonják, azt eredményezi hogy az állam bevételnövekedése egyre inkább elmarad az államadósság kamatozódsásától, ami után jöhet az újabb megszorítás.

Kard 2011.05.31. 01:16:17

@EXO: Akkor beszéljünk a bankadóról :). Az nem fékezi a gazdaságot? Ugye 200M. Ennyit vissza el abból a pénzből amit a bankok ki tudnak hitelezni, pontosabban amiből tartalékot tudnak képezni mert a valós hitelezési összeg kb. 50x-ennek a 2%-os tartalékráta miatt.

jog-ász 2011.05.31. 07:04:25

el kell innen huzni de nagyon gyorsan..ahogy már elment több ezer orvos, nővér meg mindenki aki munkából de szeretne megélni..

kammatty · http://www.a1hitelcentrum.hu/ 2011.05.31. 07:05:55

jó idő van, ne morogjatok, ha munka közben nincs jobb dolgotok, mint kommentelni, akkor vegyetek ki szabit, és irány a strand :D

púdó 2011.05.31. 07:21:28

Nézzétek meg a BÉRKALKULÁTOR 2012-t a guglin!Ha ezt valóban
meglépik,én leszek az első aki fegyvert ragad....
És most ezt komolyan mondom.

nesze nektek két harmad... 2011.05.31. 07:35:39

Már rég óta mondom én.....ezt a nemzeti szar bandát csak igazi forradalommal lehet elzavarni. A Tegnapi parlament előtti nagy rendvédelmisek tüntetésein, már nemcsak azt skandálták, hogy ORBÁN TAkarodj..és Lázár Szar alak, hanem azt is hogy: REVOLUCIÓ,.. REVOLUCIÓ...( hogy értsék a külföldi delegációk is akik még ott voltak a Parlamentben)
Már petárdák is elkezdtek durrogni,...és ha az összes elégedetlen társadaami réteg egyszerre kimegy tüntetni jaj ennek a Szar Nemzeti Bandának!!!!!! az lesz a NEMZETI FORRADALOM. Nesztek!

nesze nektek két harmad... 2011.05.31. 07:38:56

Jöhet a forradalom....
Elzavarni mindenkit a kormányból, s a fideszeseket "LEVADÁSZNI"!!!!----(hogy őket idézzem :)) és a Fidesz Alkotmányt s minden rendeletét megsemmisíteni, eltörölni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.05.31. 08:12:05

@nesze nektek két harmad...: nem kiabálni kell hülyegyerek, hanem megcsinálni, az a kunszt baszki. Odamenni az éj leple alatt és robbantgatni, de ahhoz neked nincs vér a pucádban töki

zsombordeak 2011.05.31. 08:18:05

@Pszt!: Én rájuk szavaztam, de az elmúlt évben már mindenkitől bocsánatot is kértem érte. Barátaim közül sokan ugyanígy vannak.

a-kis-herceg 2011.05.31. 08:20:38

@Amox: 2 706 292 minusz 1. huh hál isten

egyre több vaknak nyílik fel a szeme...

őszintén gratulálok, bátorságodért is, hogy a saját tévedésedért szembenézel magaddal...

bár szerintem a maffia módzserekkel a politikusok a CSALÓK...

hisz amit igérnek az KAMU... csalás bűncselekmény...

(a legenyhébb része)

a-kis-herceg 2011.05.31. 08:21:12

@Amox: jelentsd fel őket... a fides ügyészségnél

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.05.31. 08:25:20

@kvadrillio: de igen
az a jo rendszer, ami differencial.

nehogy mar ugyanazon a szinten eljek, mint egy lusta, buta ingyenelo, cska azert, meg ne sertsem az erzekenyseget...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.05.31. 08:29:06

@Amox: nem nagyon kell...

ha nekem annakidejen 94ben nem jott volna at, hogy orban a jo kurva anyjat is elsefteli a hatalomert es nem szamit sem isten, sem ember, sem ideologia, csak a kezeben legyten az iranyitas, lehet en is rajuk szavaztam volna azok utan, amit a szocik csinaltak.

Hagrid 2011.05.31. 08:29:38

Azért sok választási lehetőség a hitelesek "mentésére" nem volt, ez is csak időnyerés, de kellett, hiába nem tetszik. Nem vagyok fidesz fan és nem is leszek, aláírom a kritikákat, de

1. vagy kinyírják a devizahiteleseket és hagyják, hogy a bankok megszerezzék az ingatlanjaikat
2. vagy továbbtolják a végtelenségig a kilakoltatási moratóriumot.

Nem kell őket SEM szeretni, de a bajok nem most kezdődtek.

"(Ne feledjük: a lakáshitelezés tömegessé válásának folyamata az 1. Orbán-kormány alatt indult be!)"

- illetve inkább a Medgyessi kormány alatt, de mindegy, mert nem kormányfüggő volt, hanem banki szemétség vagy ballépés.

kotyomfitty 2011.05.31. 08:44:49

Nagyreszt ertem a cikket es egyet is ertek, csak az 1. pont neven ne tessek mar igy lovagolni, mert butabbak lesznek tole az emberek!

Az 1. pont nevenek annyi koze van a tartalmahoz, mint a nyugdijjmentesnek volt:

Arra kotelezi a bankot, hogy a mar ugyis jelzalogba kapott fedezet terhere athidalo hitelt nyujtson.

Ez egyaltalan nem tulzo elvaras, sot, aki nem el vele, annak bizony a jelzalogbejegyzeset a banknak a toketorlesztessel aranyosan folyamatosan fel kellene oldania, hogy azt a tualjdonos egyeb tranzakcioknal fedezetkent felhasznalhassa.

Eees mar megint ott tartunk, hogy a magyar gazdasag egyik jelentos fekje a kozepkori szinten rekedt ingatlannyilvantartas, a lehuzos, szopatos foldhivatal.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.05.31. 09:00:26

Túlzónak találom a legtöbb kommentet, a bankokat csak azért lehet devizahitel ügyben szidni, mert apróbetűbe rejtették az ú.n. "forrásköltséget", amitől végül keményen az árfolyamemelkedés felett nőttek a törlesztőrészletek. Ezt megtorpedózhatta volna a pénzügyi felügyelet, tudomásom szerint nem tette.

Ezen túl viszont a bankok NEM hibásak, és a hitelfelvevők jobban jártak, mintha eleve forintban veszik fel ugyanazt a hitelt. A bankok működéséről és hogy miért veszünk fel hitelt, majd háborgunk a törlesztésen röviden itt olvashattok:
verteslaszlo.blogspot.com/2011/05/urhatnam-szolgalonk-mammon.html

bebe tv 2011.05.31. 09:02:36

@Kavix: Hajrá Viktor! Ez szép munka volt!

Azt ajánlom, hogy szedd elő a láda aljából
a faterod munkásőr ruháját és gondosan tisztítsd ki, mert ov már titokban szervezteti a Simicskóval a népnemzeti munkásőrséget, ami a pártja fegyveres alakulata lesz. Ahogy vélekedsz, még eséllyel pályázhatsz egy zászlóalj pk.
címre, mint annak idején Boros Péter az ov alkotmányügyi tanácsadója.

nesze nektek két harmad... 2011.05.31. 09:10:42

@Blassius: meglesz, de az ÚJ 2/3 ad foogja megcsinálni akik a Parlementen kívül vannak!!!!!!

nesze nektek két harmad... 2011.05.31. 09:12:48

@bebe tv: kevés lesz:)))))..nem tudja megvédeni a Nemzeti Munkásőrség sem a Nemzeti szarcsimbók és bandáját....az igazi kétharmad elsöpri Őket a SZEMÉTBE, KUKÁBA:))))))

Kavix 2011.05.31. 09:23:03

@bebe tv: Sajnállak. Ekkora káosszal a fejedben nehéz lehet élni.

A frusztrált ballib kommentelőknek mondanám, hogy a kormány támogatottsága stabil. (Sorra nyeri az időközi választásokat.) Forradalomról álmodozni most igazi bolsevik (kisebbségi) mentalitás. :)

Sztrapacska 2011.05.31. 09:30:17

Egyetlen apróságra szeretném felhívni a figyelmet:
Volt annó egy állami ingatlankezeléssel foglalkozó cég: CD Hungary Kft.

Esetleg már dereng?
2002-ben, az első Orbán kormány, választások előtt, hihetetlen gyorsasággal, bagóért privatizálta. A nyertes, egy, az OTP érdekeltségi körébe tartozó cég volt, amelynek akkor Simicska volt a vezetője!

(Apró megjegyzésként: A Hunvald ügyben vevő oldalon szintén felbukkant a CD Hungary! Érdekes, ez senkinek nem szúrt szemet, csak nekem... Ráadásul a vevők felelősségét az ügyészség érdekes módon nem is vizsgálja!)

Az új, nemzeti ingatlankezelővel kapcsolatban csak annyi a kérdésem: Ez mikor lesz Simicskának privatizálva???

sidorovich 2011.05.31. 10:39:33

@Kard:

Ez nem igaz. Javaslom a bérkalkulátort, a 2008 és 2011-est. Nézzük mondjuk a nagy jövedelmet, 500 nettós szakember, gyerektelen:

2008:br. 1.050.000, nt. 500.790, munkáltatónak összesen 1.403.700

2011:br. 805.000, nt. 500.549, munkáltatónak összesen 1.034.425

Azaz a munkáltató 369.000 forinttal olcsóbban jut egy szakemberhez.

A kis jövedelműeknél pedig csak a gyerektelenek jövedelme csökkent, jellemzően pár ezer forinttal. Ismét csak bérkalkulátor 2008/2011:

Br 120.000, 1 gyerek, közösen neveli:

2008: nettó 100.115, 2011 nettó: 108.916

Ugyanez gyerek nélkül:

2008: nettó 87.915 2011: nettó 86.716

Azaz egy doboz Marlboro árával csökkent.

Kard 2011.05.31. 11:00:52

@sidorovich: Nem tudom elolvastad-e rendesen amit írtam. Az alacsony keresetűeknél hozott drágulást az adószabályok módosítása.
Igen egy doboz marlboro de drágulást hozott és nem versenyképesség növekedést. 86e forintnál meg egy doboz marlboro is 1.5%. Ennyivel lett ezeknek az embereknek rosszabb miközben javítani kellene.

Kavix 2011.05.31. 11:31:05

@Kard: A legkiszolgáltatottabb rétegek helyzete érdemben nem változott az új adószabályokkal, míg a tehetősebbeké jelentősen javult. Ez az egy módja van, hogy a gazdaságban a vállalkozások elinduljanak. Ez tudja majd húzni felfelé a többit. Úgyhogy jó pályán van a gazdaságpolitika.

sidorovich 2011.05.31. 11:33:27

@Kard:

De azt is tedd hozzá, hogy HA nincs gyerekük. Így már egy elég szűk csoportról beszélünk.

Ellenben: akinek legalább egy gyereke van az mind jobban járt. A munkáltató egyértelműen jobban járt, hiszen ugyanazon nettó bér most kevesebbe kerül mint előtte. Így van esélye jó szakembert felvenni, vagy a megspórolt kiadáson egy újabb munkaerőt alkalmazni. Gondolom te is észrevetted, hogy a húzóágazatok (informatika, elektronika, biotech) szakembereit felszívják a multik, a magyar vállalkozók ebben pedig a rajtvonalhoz sem tudnak állni, hiszen a multi többet fizet egy ilyen emberért, másrészt pedig az adótörvények is ellenük voltak, lásd 500 nettó, 1 millió 400 teljes bérköltség.

Ellenben most 1 millióba került neki egy ilyen ember. Ez szerinted mi, ha nem versenyképesség növekedés? A gyermektelen, alacsonybérű (és nyilván képzettségű) rétegek fogják szerinted az országot kihúzni a szarból? Ki ad nekik munkát? Te? Vagy versengünk Kínával? Esetleg összeáll a sok 8 általánosos és fejlesztenek egy új operációs rendszert?

Látom te sem érted, hogy a környező országokban MINDENHOL jobbak az adózási körülmények, így ha erre nem reagálunk akkor az összes vállalkozó átteszi a székhelyét, oda adózik, itthon pedig veszteséges leányvállalatokat alapít. Ahogy ezt sokan már meg is tették, pl. az én munkaadóm is.

Másrészből pedig a szociális egyenlőtlenségek kisimítását nem az adópolitikával kéne elvégeztetni, mert az nem arra való. A progresszív adózás adóelkerülésre ösztönöz: ki az a barom szerinted aki elviseli, hogy minél jobban megy neki, annál jobban fog adózni? Szerinted érdekli, hogy itt pár százezren/millióan szegények alig keresnek (mert javarésze az őskőkorszaki gazdasági tevékenységre alkalmas csak) tehát majd az ő adójából kell eltartani a ezeket?

Le fogja szarni és átmegy máshová, neked meg marad majd a kínai multi - de ő nem azért jön ide, hogy itt kánaán legyen, azt remélem tudod.

Kard 2011.05.31. 11:41:30

@sidorovich: Én értem az érveid és részben igazad is van. Bár azzal nem teljesen értek egyet, hogy mindenki nettó oldalról közelíti meg a fizetést.
Azért írtam ezt mert mindenki munkahelyteremtésről beszél miközben PONT azt NEM szolgálja az új adócsomag. Hidd el nekem az összes jól kvalifikált ember már dolgozik valahol még hiány is van belőlük (tudom mert ilyen szakmában dolgozok én is). Ezek az emberek nem fognak növekedést generálni. Attól lenne növekedés ha sokkal több ember dolgozna. Ehhez pedig az alacsony rétegeket kellene bevonni a közteherviselésbe és a mostani szabályok pont az ellen mennek.

Azért arra kíváncsi lennék hány munkáltató csökkentette a bruttó bért az alkalmazottainál(hogy versenyképesebb legyen mert ugye erről vitázunk), hogy a nettó ugyanaz legyen. Én nem tudok egyről sem.

ROZ 2011.05.31. 11:43:14

@sidorovich:

Te figyu: azt írod, hogy "a munkáltató" jobban jár az új adórendszerrel, mert az számára kisebb foglalkoztatási költségeket jelent és hogy emiatt "van esélye jó szakembert felvenni", mert "a multik felszívják" egyébként a jó szakembereket...

Arra gondoltál, hogy az új adórendszerrel a multiknak is olcsóbb a munkaerő, nem csak a hazai kis-és középvállalkozóknak, he? Úgyhogy ezzel ne érvelj, mert semmiféle hatással sincs arra, amit te "problémának" neveztél!

Azért mennek a multikhoz a jobb szakemberek, mert:
- ott vannak leginkább magas képzettséget igénylő állások, a magasabb technológiai szint miatt
- ott magasabbak a fizetések, a korszerű, piacképes termékek és a jobb vállalati hatékonyság következtében.

Ha tolni akarsz a magyar vállalkozásokon, akkor nem az a megoldás, hogy több pénzt hagysz néhány tízezer-egy-két százezer forinttal a managerek zsebében, hanem az, ha elősegíted az innovációt és a hatékonyság növelését. Ez pedig nem pénz és nem adórendszer kérdése.

Sztrapacska 2011.05.31. 11:47:48

@sidorovich: Önmagadnak mondasz ellen! Jelen helyzetben, egységes adókulcsnál, a multi sokkal jobb béreket tud fizetni, mint a kisvállalkozó! Progresszív adózásnál, szerényebb a különbség, ergó meggyőzhetőbb a delikvens, hogy alacsonyabb bérért, barátibb környezetben dolgozzon.
Egyébként Tök mindegy, hogy milyen adókulccsal dolgozol, amíg a bekerülési költség legalább kétszerese a nettó bérnek, addig az ügyeskedők akkor sem bérként fogják kivenni a pénzüket! Azaz nem munkára, hanem ügyeskedésre ösztönöz az adórendszer!
Arról nem is beszélve, hogy szerinted a tehetősebbek a húzóágazat... Az ilyen húzóágazatok tudod mennyi alacsonyabb bérű ember munkájára épülnek?

sidorovich 2011.05.31. 11:52:23

@Kard:

"Azért írtam ezt mert mindenki munkahelyteremtésről beszél miközben PONT azt NEM szolgálja az új adócsomag."

Én úgy gondolom, hogy azt szolgálja. Egyelőre a munkahelyek közel 60%át a magyar kkv-ék adják. Ha őket segítik akkor VAN ESÉLY, hogy lesz új munkahely is. Ha nem segítik, akkor BIZTOSAN nincs esély. Marad a multi, jellemzően bérmunkával, ami mindig a bérköltségek alacsony szinten tartására törekszik, tehát azonnal továbbáll, ha a haszna egy bizonyos határ alá csökken.

"Ehhez pedig az alacsony rétegeket kellene bevonni a közteherviselésbe és a mostani szabályok pont az ellen mennek."

Miért? 1.4 millió minimálbéresünk van. Nagy részük csaló. Szerinted őket hogyan lehet a "közteherviselésre" motiválni? Azzal, hogy dolgozz és majd több adót fizethetsz?

"Azért arra kíváncsi lennék hány munkáltató csökkentette a bruttó bért az alkalmazottainál(hogy versenyképesebb legyen mert ugye erről vitázunk), hogy a nettó ugyanaz legyen. Én nem tudok egyről sem."

Én sem és valószínűleg nem is fogják. De az új belépők már másképpen kezdenek és az is valami.

ROZ 2011.05.31. 11:52:46

@Kavix:

A legkiszolgáltatottabb rétegek helyzete érdemben nem változott az új adószabályokkal, míg a tehetősebbeké jelentősen javult. Ez az egy módja van, hogy a gazdaságban a vállalkozások elinduljanak. Ez tudja majd húzni felfelé a többit. Úgyhogy jó pályán van a gazdaságpolitika.
„…érdemben nem változott” – 80-100 ezres fizetésnél 2-3 ezer Ft-os csökkenés is jelentős!
Mitől „indulnának el a (gondolom: hazai) vállalkozások a gazdaságban” attól, hogy néhány százezer embernek néhány tízezerrel több lett a zsebében havonta? Ugyanis ez a tehetős réteg a pluszpénzét jellemzően nem hazai termékekre és szolgáltatásokra fogja elkölteni – mert a hazai termékekkel és szolgáltatásokkal kielégíthető fogyasztási igényei már amúgy is 100%-osan le voltak fedve (kaja, fodrász, autószerelő, stb.). Ők külföldi, magas minőségű termékekre és külföldi szolgáltatásokra fogják elkölteni a többletjövedelmüket – vagy: pénzügyi tartalékaikat fogja növelni (jellemzően devizában és külföldi bankokban elhelyezve, mert ők a legkevésbé hülyék és védve akarnak lenni a „magánnyugdíj-mentéshez” hasonló orbáni akcióktól…)
Ja és havi pár tízezer, vagy egy-két százezer Ft. pluszjövedelem nem az a kategória, amit „tőkésíteni” szokás-lehetne és ami mint vállalati tőketöbblet, esetleg munkahelyeket teremtene… Munkahelynek egyébként akkor teremtődnek a versenyszférában, ha az előállított terméknek van biztos piaca és nem akkor, ha a vállalkozónak van még egy kis pénze munkásokat felvenni-fizetni!

Sztrapacska 2011.05.31. 11:59:53

@sidorovich: Alapvetően hibás elképzelés, hogy a minimálbéresek mind csalók!
A barátnőm pedagógus, kb havi 100 nettó környékén. Ő szarabbul járt. És gondolhatod: Nem csaló!

Még egy dolog: Ha a szegényeknek adsz+2000 forintot, azok szépen el fogják költeni, javarészt kajára, számlákra, vagy ruhára.
Ha a gazdagabbaknak, akkor elmegy nyaralni, vesz egy laptotpot, vagy nagyobb tv-t.

Te ezek szerint jól jártál az új rendszerrel: Indítottál azóta vállalkozás? Vettél föl alkalmazottakat?

sidorovich 2011.05.31. 11:59:59

@ROZ: @Sztrapacska:

Nem mondok ellent hanem azzal vitatkoztok, amit odaképzeltek a szavaim mögé. Természetesen a multinak is olcsóbb lesz a jó szakember, de számukra ez a 369.000 forint (maradjunk a példánál) aprópénz, tehát eddig is és ezután is szívni fogják az agyakat. 369000 forint alig több mint 1000 EUR. Abban a munkakörben, ahol nálunk 500k a nettó fizu, Nyugat-Európában 1000x euró gombnak számít.

Ellenben a magyar vállalkozónak könnyebb lett jó szakembert alkalmazni - vagy fogalmazhatok úgy is, hogy most már neki is elérhető. Nem beszélve arról, hogy a multik zömében Budapesten és Dunántúlon koncentrálódnak.

"Arról nem is beszélve, hogy szerinted a tehetősebbek a húzóágazat... Az ilyen húzóágazatok tudod mennyi alacsonyabb bérű ember munkájára épülnek?"

Igen, tudom. Az informatikában, a biotechben és az elektronikában hemzsegnek a 8 általánost végzettek.

sidorovich 2011.05.31. 12:04:19

@Sztrapacska:

"Alapvetően hibás elképzelés, hogy a minimálbéresek mind csalók!
A barátnőm pedagógus, kb havi 100 nettó környékén. Ő szarabbul járt. És gondolhatod: Nem csaló!"

1. Formállogikailag alapvető hiba egy példából általánosítani. Google: Secundum quid.

2. Olvasni sem árt: 'nagy része' nem egyenlő a 'mind'-el.

3. Vitázni átgondoltan érdemes.

sidorovich 2011.05.31. 12:07:33

@ROZ:

"Ha tolni akarsz a magyar vállalkozásokon, akkor nem az a megoldás, hogy több pénzt hagysz néhány tízezer-egy-két százezer forinttal a managerek zsebében, hanem az, ha elősegíted az innovációt és a hatékonyság növelését. Ez pedig nem pénz és nem adórendszer kérdése."

Egyetértek. Csak ahhoz szakember kell. Nem menedzser, hanem SZAKEMBER. Akit nem fizethetsz színes gombokkal, mert elhúz. Azt se mondhatod neki, hogy figyi, a többit a zsebbe, meg minimál bér, meg trükközünk, meg APEH-os a cimbi stb. mert elhúz.

Várom a javaslatodat.

Kard 2011.05.31. 12:09:09

@sidorovich: Látom nem érted.
Van a városi jól képzett réteg. Ezen emberek között nincs munkanélküliség. Termelnek aránylag jól élnek.
Van közepes ezek tengetik lengetik az életüket nyugi a devizahitelt stb. El vannak. Nagy részük dolgozik.
És van a képzetlen 8 általánost végzett emberek tömege. Ezeknek kell munkát adni, hogy ne a te meg az én adómból fizessék nekik a segélyt. Az számomra egyértelmű, hogy ezen emberek nagy része ma nem tud 100e forint értéket megtermelni(kb. ennyi egy minimálbéres bekerülési költsége). Két lehetőség van. Csökkented a minimálbért vagy csökkented a munkát terhelő adókat. Most mi volt? Növeltük.

sidorovich 2011.05.31. 12:19:36

@Kard: De értem, csak a válaszokat nem látom.

Nézzük. Annyit tudunk, hogy 1.4 millió minimálbéresünk van, azt viszont nem, hogy ebből ténylegesen mennyi a 8 elemis nyomorult és az amúgy jól kereső csaló. Van viszont ÁFA bevételünk, amit összevethetünk az szja adatokkal. Hoppá! Nem azt látjuk amit szeretnénk: magasabb ÁFA-t mérünk, mint amit az szja alapján látnunk kellene. Vajon mi történhetett? Pénz áramlott a gazdaságba?

Sztrapacska 2011.05.31. 12:20:58

@sidorovich: Ez esetben egyetértünk! Én csak erre a kijelentésedre reagáltam:
"1.4 millió minimálbéresünk van. Nagy részük csaló."

Pontosan az általánosítás ellen beszéltem!

sidorovich 2011.05.31. 12:26:50

@Kard:

Amit mondani akarok az az, hogy véleményem szerint a 8 elemis csapat jelentős része egyáltalán nem is dolgozik, ezért jelen sincs a munkaerőpiacon. Őket tehát nem érinti az adótörvények változtatása. Sajnos úgy látom, hogy ezzel együtt nem is vonhatóak be a munkaerőpiacra, az okok mindannyiunk előtt ismertek. Velük nem tudunk számolni.

Sztrapacska 2011.05.31. 12:28:50

@sidorovich: Konkrétan informatikában dolgozom, úgyhogy beszéljünk erről:
Nemrégiben elég sokat voltam egy biztosítótársaságnál. Tök jó progit írtunk, a kb 8-10 fős csapattal. De a biztosító a progi nélkül is tudna működni, bár nehezebben. De az ügynökök, a takarítók, az ügyfélszolgálatosok, a gondnok, az adatrögzítők, az irodai papítologatók nélkül viszont nem! Ne felejtsd el: Programot valakinek írsz!

Elektronikával találkoztam még: Ott sem a mérnökök állnak a futószalag mellet!

Még mindig nem értem: Miért könnyebb jó munkaerőt felvenni? (Tudom, mert csökkent a teher.) De mindenkinek csökkent a teher. A multinak is. És a "jó" munkaerő korlátozott számban van jelen. Ha nem így lenne, akkor eddig is könnyű lett volna jó munkaerőt alkalmazni azok közül, akik a jobban fizető helyekre nem fértek be...

Sztrapacska 2011.05.31. 12:36:35

@sidorovich: Látom, mégiscsak az általánosítás pártján állsz.

Mondhatnék példákat a környezetemből, hogy egyesek mennyiből tartják el a családjukat, de mindegy, mert úgyis találsz rá kifogást, hogy ők miért nem számítanak. :-(

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.05.31. 12:59:36

Hülye buzi a cikkíró, a keresztényszocializmus egy tiszteletreméltó politikai irányzat, amelyet pl. Németországban a CSU (Keresztényszocialista Unió) nevű párt képvisel, és semmi köze a véreskezű ultra-neokon fideszhez.

piefke 2011.05.31. 13:15:14

@Weöres Dániel:

Az Indexen megjelent cím nem a poszt eredeti, általam adott címe, mert az - amint fent látható - "Éjlen május harmincadika!" Nem tudom, miért címkézték újta a posztot az indexes fiúk? Magában az írásban ugyanis semmiféle utalás nincs a kereszténységre és a keresztényszocializmusra sem. (A karikatúrában is csak a "nemzetire" - de ott sem komolyan...)

A bajor CSU csak abban hasonlít a Fideszhez, hogy az is egy párt és hogy Orbán régebben dörgölőzött Stoiberhez, az akkori CSU-Chefhez - i' hob sie a'mal in Minga g'seh'n..:-) (...Gondolom, ha ilyen jól ismered a CSU-t, akkor beszélsz bajorul is?)

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.05.31. 13:16:49

@piefke: oké, ezt kivételesen benéztem, elnézést kérek a cikkírótól. Akkor ide is csak azt tudom bekommentelni, hogy KURVA ANYÁD SZILY, VÉGEZD MÁR RENDESEN A MUNKÁD, TE DROGOS MAJOM!

piefke 2011.05.31. 13:23:09

@Weöres Dániel:

Ugyan miféle ember lehet az, aki drogot ad el egy majomnak? Nem állatkínzás ez???

...És vajon a majom mivel fizet? Banánnal???

Kard 2011.05.31. 13:23:24

@sidorovich: Na még mindig nincs meg :).
Itt nem arról van szó, hogy az 1.4M minimálbéres hány %-a csal vagy nem csal hanem az, hogy a jelenlegi szabályok abszolút nem segítik annak az 1 millió munkanélküli vagy munkaerőpiacról kivonuló embert, hogy újra munkába tudjanak állni. Én erről beszélek. Erről szól a versenyképesség és ezért mondtam sok-sok bejegyzéssel ezelőtt, hogy a mostani adószabályok nem segítik a versenyképességet annyira mint amennyire segíthetnék ha a munkát terhelő vagy egyéb céges adókat csökkentik és nem az szja-t. Bár szögezzük le volt társasági adó csökkentés is de az szerintem marginális.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.05.31. 13:29:55

@piefke: hát erről a szilyt kérdezd szerintem. hasonlóan értelmes bede kollégája szerint egyszer egy halat is megbaszott, én azt se tudom igazán elképzelni, hogy kivitelezte.

piefke 2011.05.31. 13:57:48

@Weöres Dániel:

A hallal való aktust a következőképpen kell kivitelezni:
1. Válassz egy halat! (Vigyázz, hogy nőstény legyen!)
2. Várj 300 millió évet, hogy az evolúció végezze a dolgát és a hal nővé fejlődjön.
3. ...innen már tudod!

sidorovich 2011.05.31. 14:02:31

@Kard:

De meg van :-) Csak te abban hiszel, hogy az 1 millió munkanélküli majd az állam segítségével munkához jut egyszer csak - hát nem fog. Munkát ugyanis az állam nem tud biztosítani, azt a vállalkozó tud, az is csak akkor, ha:

1. a vállalkozása pénzt termel (azaz el tud adni, tud szolgáltatni és erre vevője/ügyfele is van)
2. az 1. pontot rentábilisen tudja csinálni (azaz nem ideig-óráig)
3. a 2. ponthoz megtakarítás kell, tehát tud megtakarítani
4. mindezt úgy, hogy neki is megérje, azaz olyan életnívót tudjon ebből kihozni ami miatt érdemes vállalkoznia

Ez után jön csak, hogy új munkahely, volumenbővítés stb.

Tehát az állam feladata az 1..4 pontok megteremtése, annak érdekében, hogy azt az 1 millió munkaerőt felszívja az így megerősödő vállalkozói réteg. Ez az én álláspontom és ebben a változások az megítélésem szerint pozitívak (nem akarom ismételni magam a szakemberekkel kapcsolatban).

Más kérdés, hogy abból az 1 millió nyomorultból valószínűleg 900.000 alkalmatlan lesz erre, mivel tudása, munkaereje nem megfelelő jelenlegi európai és globális trendek diktálta igényeknek. Magyarán semmire sem jók, tudomásul kell ezt venni. Lehet mindenféle jó ötletet kitalálni, házakra festegetni, hulladékot feldolgozni stb. de ez mindig veszteséges lesz. Őket az állam elvesztette, egyetlen feladata, hogy a gyerekeik ne legyenek ilyenek. Abban egyetértünk, hogy az állam most nem őket segíti - de mint mondtam nekik közük sincs az adózáshoz, mert nincs is fizetésük.

sidorovich 2011.05.31. 14:08:59

@Sztrapacska:

Én is ott dolgozom, csak picit hardverközelibb témában. Akkor gondold végig: ha van egy céged és kellene bele szakember, akkor mi a jobb neked? Szerintem egyértelmű: ha kevesebb pénből kijön egy jó szakember igaz. A multi lehet, hogy így is elhappolja előled, de Szegeden, Pécsen, Miskolcon már lehet, hogy nem, mert oda nem költözik le a Microsoft mondjuk. Viszont Szegeden, Pécsen és Miskolcon is 1.4 millióba fájt egy 500.000 nettós szakember, ha nem fizették meg, elment Pestre vagy felszállt a WizzAir egyik járatára.

sidorovich 2011.05.31. 14:14:27

@Sztrapacska:

Igen találnék, mint ahogy mindenki talál, hogy miért nem képzi magát, miért nem megy másik városba, miért nem hajlandó az életén változtatni semmit és sorolhatnám.

Maradjunk annyiban - ebben talán egyetértünk - hogy a kifogás olyan mint a segg: mindenkinek van.

Weöres Dániel · http://www.vatican.va/ 2011.05.31. 15:16:57

@piefke: KREACIONISTA KLERIKALISTA VAGY!!! Amit mondasz, az nem evolúció, hanem transzfiguráció, és ilyen a természetben nincs! A hal nem magától fejlődik nővé, hanem a körülményekhez való alkalmazkodás során, a körülményektől függő módon. És nem _egy_ hal, hanem élőlények nagy csoportja, generációról generációra, fokozatosan! HÁHÁHÁ most aztán levizsgáztál!

Đđ 2011.05.31. 17:11:11

@Weöres Dániel:

Amiről te írsz, az a dogmatokonvencionalista evolúció-elmélet.

...Ám mint tudjuk, azóta a Tudományban új horizontok nyíltak - itt van példának a Matolcsy-féle alternatív közgazdaság!

Fix 2011.06.01. 09:19:58

Érdekes a poszt, és sajnos nagyon aktuális is.

Asszem, a Kegyetlen is megmondta, sok itt a társadalmi probléma:)

mindennapiember.blog.hu/2011/05/13/a_kegyetlen_ii

Martian (törölt) 2011.06.01. 14:07:27

Egyébként nem értem ezt a szarakodást... legyen magáncsőd intézménye és kész!
süti beállítások módosítása