2011.03.29. 17:00 Szerző: piefke

Exportminőség

„Exportminőség” – ezt a szót a rendszerváltás óta felnőtt olvasóink már nem ismerhetik: a szocialista ipar és mezőgazdaság azon termékeit jelölte a kifejezés, amelyek „tőkés exportra” mentek és minőségük emiatt meghaladta a hazai fogyasztásra szánt cuccokét…

Az utóbbi 10 hónapban kezdjük már megszokni, hogy egyre újabb elemei köszönnek vissza a szocialista rendszernek: egy párt dominál a politikában, a más véleményen lévők pedig le vannak szarva. Számos utalás van az állam szerepének erősítésére és arra is, hogy a gazdaságban is megnőjön az állami beavatkozás és tulajdonlás. Szintén visszaköszön az erős pártvezér (Kádár-Orbán) és a súlytalan elnök (Losonczi-Schmitt).

…És immár megjelent az exportra szánt termék is: már a médiatörvénynek is volt „nyugati fogyasztásra szánt” változata, hasonlóképpen a kormány gazdasági csomagjának is… Most pedig az alkotmány EU-nak szánt változata van porondon.

Mit jelent az, hogy a kormány – nyilván nem tök véletlenül és csupán bénázásból – egy, a magyar országgyűlés előtt lévőtől számos ponton alapvetően eltérőt és/vagy azzal ellentéteset terjesztett Brüsszel elé? Nem mást, mint hogy maga a kormány is jól tudja, hogy alkotmánya egy az egyben vállalhatatlan és védhetetlen lenne a modern európai demokráciák előtt és ugyanúgy kritikák és konfliktusok forrása lészen, mint a médiatörvény.

A kormány sunnyog. Hamisít. Hülyének néz (már megint) bel- és külföldet.

Ez céltalan és reménytelen próbálkozás: a „mutatvány” szinte azonnal kiderült. És most mi lesz? Képtelen dolog, hogy egy EU-tagállam kormánya megpróbálkozik a saját országában olyan belviszonyokat teremteni, amelyek nem felelnek meg az EU-tagsággal vállalt „klub-házirendnek”. Orbán talán azt hiszi, hogy az EU megállítható a határon – mint egykor, a szocializmus alatt a nyugati ideológia és kultúra. Akkor sem sikerült – de mivel Orbán abban a korban érett felnőtté, ez a „hatalmi automatizmus” működik benne…

Már annak idején is azért nem lehetett feltartóztatni a Nyugatot a határainkon, mert az egyszerűen jobban teljesített: gazdaságban, szociális ellátórendszerekben, kultúrában és életközeliségben. Orbán valami olyasmit akar, mintha a napfelkeltét akarná megakadályozni. Ő már sosem fogja belátni, hogy meddő ez a próbálkozás; nem látja be, hogy tartósan kormányon maradni csak teljesítménnyel lehet - trükközéssel legfeljebb meg lehetett szerezni a hatalmat egy fejletlen demokratikus mentalitású társadalomban. Ő már nem fog megváltozni és nem fogja megváltoztatni „kormányzati stílusát” sem.

Tudjátok, mikor lesz EU-kompatibilis kormányzási stílus itt? Ha EU-kompatibilis politikai elitet fogunk tudni a jelenlegi helyére állítani. A dolgok „fejben dőlnek el”: akinek a fejében a szocialista világ trükközős, próbálkozós, de nemigen teljesítőképes, minőséget igazán semmiben sem produkáló világa és mentalitása él tovább, az emiatt nem vezethet sikeresen és tartósan egy EU-tagállam Magyarországot.

Igen, itt is lesznek majd (Facebookon is szerveződő) tüntetések, amelyek egyre több és több embert fognak megmozgatni. Egyre többen fogják belátni, hogy „Orbán alatt élni égő”… De az igazi változás akkor és csak akkor következik be, ha a tiltakozások szervezői is belátnak valamit: sem külön-külön nem megy a minőségi kormányzásra való átállás, sem pedig anélkül, hogy ők maguk szervezett és racionálisan politizáló erővé alakulnak át. (...Erről már tegnap is írtunk…)

Mi nem akarjuk külhoni ismerőseink előtt folyton magyarázgatni, miért ilyen a mi országunk és miért ilyen a mi politikánk. Mi azt akarjuk, hogy sem Hegyeshalomnál átlépve, sem a cybertérben, sem a kormányzás stílusában ne lehessen észrevenni a „sajátosan magyar élet” nyomait. Mi teljesíteni akarunk és azt akarjuk, hogy azok vezessék országunkat, akik a leginkább képesek kiemelkedő kormányzati teljesítményre, akik felfogják, mik Magyarország valódi érdekei és lehetőségei, nem pedig csak a puszta hatalom érdekli, mozgatja őket. Mert aki csak a hatalomért politizál, az szánalmas – mi pedig nem akarunk szánalmas alakok által uralt nép lenni! Mert azt csak egy még náluk is szánalmasabb nép viselné el – vagy egy olyan nép, amelyik egyszerűen „lebénul”, ha értelmesen kellene egymással együttműködnie. Csak egy olyan népnek kell tartósan elviselnie szánalmas és teljesítményképtelen alakok kormányzatát, amely nép fiai „presztízskérdést” csinálnak abból, hogy „ki legyen a megmondó”.

Még évekkel Mátyás királyunk megkoronázása előtt írta egy olasz humanista (akiből később pápa lett), hogy a magyarok azért nem választanak maguk közül királyt, mert „úgysem tudnának megegyezni” – most, amikor éppen nem királyt, hanem működő demokráciát kellene „magunk fölé emelnünk”, mintha ugyanez történne. Akkor a dolog vége 150 éves török uralom lett – nem kéne engedni, hogy ésszerű megegyezésre való képtelenségünk egy legalább 15 éves Orbán-uralomhoz vezessen!

…De hogy ne csak Mátyást emlegessem: I. Ferenc József jelmondata volt a „Viribus unitis”, azaz: „Egyesült erővel”. Be kell látnunk, hogy a jelenlegi kormány is csak egyesült erővel lesz leváltható – külön-külön erőlködve nem. Sem egy „civilkedő” tömeg, sem önjelölt arcok nem lesznek erre képesek. Nem „emberkedés” kell ide, hanem program, amely működni fog majd a hatalom birtokában – mert ez tesz hitelessé. Le kell ülnünk és végig kell gondolnunk az előttünk álló éveket és feladatokat – „sine ira et studio”, azaz: "harag és elfogultság nélkül". Nem az számít, kié az igazság, hanem az, hogy a legjobb ötlet, megoldás, módszer emelkedjen ki és amellé sorakozzunk fel itt mindannyian, akik egy jól működő, modern és demokrata Magyarországot akarunk. Az lesz közülünk a legnagyobb, aki, ha kell, hátra tud lépni és maga elé engedi a nála is jobbat. Ne feledjük: csak a kényszer és a nyomor vitte rá a magyarokat arra, hogy itt mindig, mindenki mindenki más elé akarja pozícionálni magát – és ha ez nem sikerül, akkor úgy érzi, megsemmisült. Ez az Orbánok útja – látjuk, hova vezet!

Ne ezen akarjunk-akarjatok járni!

(A „most” kérdése és feladata pedig az összefogás, nem pedig az, hogy „…De melyikünk lesz a miniszterelnök?” Egyébként az amúgy is tudható: az, aki a legtöbbel járul majd hozzá a sikerhez, az összefogáshoz, aki a legtöbbet fog dolgozni – és aki nem fog szétbaszni mindent azzal, hogy előre furakszik, vagy éppen másokon "fogást" keresgél… Mást ugyanis mi, magyar polgárok nem fogunk odaengedni – „Jól jegyezzétek meg farkasok!”)

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr952782434

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.03.29. 21:21:26

Szerintem Gyurcsány és Orbán útja ugyanoda vezet.

Nem látom még, ki lenne az, aki nem tolakszik, csak úgy előre kerül. De hát majd konkretizáljátok egyszer, kire gondoltok, ugye? A politika a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól, nem másról, nem többről. Járulékos elem a választók érdekeinek képviselete - ők persze azt hiszik, hogy ez a központi kérdés.

Szabad versenyt hirdetek: az nyerjen, aki a komplex, jól megfontolt, hosszú távú választói érdekeket a legjobban képviseli. Ennek bizonyításához részletes program kell - és ha a pályázó már volt hatalmon, a korábbi kudarcát is meg kell magyaráznia, különben nem lesz hiteles. Várom a részleteket.
süti beállítások módosítása