2010.09.05. 15:34 Szerző: piefke

Többség

A legutóbbi, augusztus közepi közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Fidesz és Orbán töretlenül őrzik népszerűségüket a magyar választók körében. Ez látszólag az eddigi kormányzati teljesítménnyel való általános elégedettségre utal – de vajon tényleg ez áll-e a „töretlen támogatás” hátterében?

Bizony, a válasz nem ilyen egyértelmű!

A valós képhez nézzük, hogy mit vár el a magyar átlagválasztó? Persze ilyen nincs is, de mégis vannak trendek. Nos, az elvárások között előkelő helyen áll az, hogy a kormány „oldja meg a helyzetet!” Úgy tartják az emberek – és a zemberek meg különösen – hogy azzal az aktussal, amivel megválasztanak egy kormányt, egyben minden felelősséget, mérlegelési és döntési kötelezettséget áttestálnak rá és persze a következményekért viselt felelősséget is.

Figyelem: közeledünk a „töretlen támogatás” igazi okához!

Akik tavasszal a Fideszre szavaztak, egy „megoldó kormányt” akartak, egy „felelősséglevevő kormányt”. Az előző ballib kormányok filozófiája az „öngondoskodás” volt és erre a magyar lakosság jelentős része még nem volt kész. Megijedt attól, hogy „elveszik tőle” azt, amit évtizedeken át megszokott: a „nekem jár az Államtól”-gyakorlatát… És akkor jött Orbán, aki azt sejttette, hogy vissza lehet térni a megoldó és gondviselő Államhoz – persze hogy rászavaztak! Persze hogy hinni akartak abban, hogy lehet kevesebb felelősséggel, kevesebb stresszel élni...

Ha mármost elveszik ez az illúzió, akkor a polgár iszonyúan egyedül marad – ráadásul nincs senki más a politikai porondon, akiben a Fidesz után is bízhatna. A Jobbikig azért nem jut le mindenki – más meg nincs… Érthető: azért tart ki a polgár, mert nem lát jobb alternatívát – és „nem bírná ki” a politikai magára hagyatottságot. Azért marad a Fidesznél, mert nincs hová átlépnie, nincs, akire áttestálhatná a bizalmát, aki új reménységet önthetne belé.

És ezek alapján addig nem is csökken számottevően a Fidesz népszerűsége, amíg nem jelenik meg a jobb ajánlat – vagy nem következik be valami olyasmi, ami tömegek egzisztenciális leromlását okozza. Ez utóbbira pedig - talán - figyelni fognak Orbánék – mert ők is felfogják, hogy azt nem élnék túl politikailag! A kormányzás persze előbb-utóbb fog hozni sokaknak kellemetlen intézkedéseket, de mivel a Fidesz jelentős, mellette "lelkileg kitartó" „alaptáborral” bír és mivel nincs ellenpólus, az erózió lassabb lesz, mintha az embereknek lenne hová átpártolni.

Az is erősen torzítja a politikai preferencia-képet, hogy a szokásoshoz képest kevesebb választó határozza meg azt. Akire korábban sem hatott a Fidesz, az ugye elpártolni sem tud most: tehát az ő rossz véleménye a kormányzati teljesítményről egyszerűen nem jelenik meg így, legfeljebb a Fidesszel szembeni elutasítás mértéke nő.

Azért (is) kell egy új váltópárt, hogy az emberek az elveszettség és a magukra hagyottság érzése nélkül számolhassanak le a Fidesz-illúzióval. Kell, hogy legyen számukra egy új irány, amely felé elindulhatnak – mert ha ez nincs, akkor sokkal tovább odakötik magukat és reményeiket Orbánhoz. A magyar nép még nem olyan magabiztos, hogy egészen egyedül is jól ellenne – akik pedig a feltételezett fenenagy demokráciaigényére építettek, csúfosan megbuktak! Ők legalább akkora illúziót kergettek, mint amekkora a mindent megoldó Orbánban való hit...

Ha valós képet akarunk kapni a magyar társadalom pártpreferenciáiról, akkor ehhez előbb kell egy értelmes alternatívát, lelki azonosulást lehetővé tévő új párt, amely azok szimpátiáját nyeri el, akik igénylik a megalapozott programokat. Mondhatni: akiket egyetlen dologgal lehet  érzelmileg motiválni: az értelemmel. Ne becsüljük le a szellem erejét!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr172273123

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása