2010.08.03. 13:40 Szerző: piefke

„Győzelmünk kovácsai”

A Tanú c. film egyik jelenetében szerepel a címbéli felirat. Ez jutott most eszembe, olvasván egy nekünk küldött üzenetet, amelyet ma délelőtt a Progresszív Blog Facebook-csoportja kapott. A Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) mozgalom küldte és benne a XIII. kerületi önkormányzati választásokra általuk jelölt személyeket sorolják fel.

Nagyon tanulságos a lista, ami a jelöltek foglalkozását illeti, íme:

nyelvész, vallásbölcsész, kommunikáció-média szakos egyetemi hallgató, dramaturg szakos egyetemi hallgató, szociológia szakos egyetemi hallgató, biomérnök, muzsikus, pszichiáter, szociális munkás szakos egyetemi hallgató, múzeológus

Ettől eldurrant az agyam! A robbanás lesöpört rólam minden jólneveltséget, önfegyelmet, toleranciát (remélem, csak időlegesen) és ebben az állapotomban megfogalmaztatta velem az alábbi „építő jellegű kritikai észrevételeket”:

Istenem, ti ott a SZETÁ-nál TÉNYLEG azt gondoljátok, hogy ezek a megfelelő jelöltek???

Basszátok meg: ez most HARC! Az meg nem vívható meg „elméleti mikulásokkal"!

Arról nem is beszélve, hogy talán nem ezek a mesterségek érnek a legtöbbet egy város ügyeiben...

Ja és még valami: ha minden lófasz kis csoportocska külön-külön indul, akkor le fognak mosni benneteket! Gondoljatok arra, hogy kezdődik a német himnusz: Einigkeit und Recht und Freiheit (Egység és jog és szabadság) – ahhoz, hogy a jogok megvédelmezhetők legyenek és hogy szabadok lehessetek, ti, Szabad Emberek, először EGYSÉG kell!

…Ha pedig ti magatok sem gondoljátok komolyan ezt az egész jelölősdit – mert egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy ÍGY valaki komolyan gondolhatja akár egy percig is, hogy sikerülhet neki – akkor csak arra gondolhatok, hogy kell nektek (is) egy saját kis homokozó, ahol elfoglalhatjátok magatokat és fontoskodhattok egymás közt… Ha így lenne, szégyelljétek magatokat!

Ha meg mégsem így van, akkor sürgősen kezdjetek másképp politizálni! Mi valódi sikert akarunk, nem „fejben dugni”!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr922195699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.03. 19:00:19

(Harcra fel!:)
SAJNOS: "a honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai szolgálati jogviszonyuk fennállása alatt és annak megszűnését vagy megszüntetését követő öt évig nem indulhatnak jelöltként az országgyűlési képviselők választásán, az európai parlamenti választáson, a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választásán."

DE csak vicceltem!
(-nem is 5, hanem csupán csak 3 évig:)))

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.03. 19:04:24

Még 1 +jegyzés:
Nagyapámtól tudom, aki SZABAD (demokrata?;) kőműves - ja, most, hogy már kiengedték (az előzetesből, és így SZABAD lábon védekezhet) -, hogy a "járdát" (pölö), azt nem "HARCOLNI" kell - hanem betonozni!

Billy01 2010.08.04. 10:37:34

Igaza van az első beszólónak! :)
Akkor kiket kell jelölni? Erre nem ad választ a szösszenet.

Billy01 2010.08.04. 10:38:52

Igaza van az első beszólónak! Akkor kiket kellene jelölni? Erre nem ad választ a szösszenet.

piefke 2010.08.04. 14:00:15

@Billy01:

Hadd válaszoljak poénosan - és egyben a magyar hagyományra is visszautalva!

Zrínyi Miklós a "hadra való alkalmasságról" elmélkedvén írja az alábbiakat:

"Most még az van hátra, hogy kutassuk, milyen mesterségű újoncokat vegyünk fel, s milyeneket utasítsunk el. A halászokat, madarászokat, cukrászokat, takácsokat és mindazokat, akik asszonyi dolgokkal foglalkoznak, nézetem szerint távol kell tartani a hadseregtől. A kovácsokat, bognárokat, mészárosokat, szarvas- és vaddisznóvadászokat ellenben fel kell venni a katonák közé.

Amitől pedig…az egész hazának sorsa függ, az – hogy újoncokúl oly ifjak vétessenek föl, akik nemcsak testben, de lélekben is legkitűnőbbek. Az állam ereje és…dicsőségének alapja az újoncok első megvizsgálásában rejlik. Ne gondoljuk, hogy ez könnyű feladat, vagy hogy különbség nélkül akárkire rábízható... Annak az ifjúságnak ugyanis, amelyre a tartományok védelmét és…sorsát bízzuk, ha van választék, származás és erkölcsök szempontjából is kifogástalannak kell lennie, mert a becsület teszi a katonát jó katonává."

Mindebből nehogy valaki csak annyit jegyezzen meg, hogy "asszonyi dolgokkal foglalkozók"-ból ne lehessenek képviselőjelöltek!!! Nyilván Zrínyi a XVII. sz.-i mesterségekkel példálózott - de nyilvánvaló, hogy a gyakorlatias, cselekvő típusú személyiséggel rendelkező ember alkalmasabb egy közösség irányítására, mint egy elméleti dolgokkal szívesebben foglalkozó.

...De ha mai példákra vágysz, pl.:
- várostervező
- közgazdász
- jogász
- stratégiai tervező
- közigazgatási szakember
- rendszerszervező
- mérnök

És ahogy Zrínyi is írja: "...erkölcsök szempontjából is kifogástalannak kell lennie, mert a becsület teszi a katonát jó katonává" - és ez az önkormányzati képviselők esetében sincs másképpen!:-)

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.04. 14:25:15

Én mindig hangsúlyozom a (szükséges) különbséget a POLITIKUS (és közig szakember) meg a KÉPVISELŐ között.
Ha a képviselő politikus, akkor nem minket képvisel, hanem a politikusokat (holló a hollót:(((

Tehát legyen politikus a (fő)város vezetője, szakemberek a beosztott bürokratái, DE legyenek "normális EMBEREK" a képviselőtestület tagjai, akiket a döntéseik előtt ÉRVEKKEL próbáljanak befolyásolni a politikusok és a bürokraták - ők pedig lehetőleg álljanak ellen minden manipulációnak (pl. független, civil szakértők meghallgatásával is:)!

Lehet utópiának nevezni...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.04. 14:31:37

Még egy apróság:
Hiába állna egy 10 fős képviselőtestület 10 (általad sorolt:) szakma képviselőjéből, ha a MÁSIK 9 nem a 10.ükre hallgatna annak a szakkérdésében, hanem hagyná magát (meg)vezetni az "előterjesztő" (bürökrata, politikus) által, és "demokratikusan" leszavazná azt a szakértő tagját!

(ez az "átka" a nagy szakosodásnak - polihisztorok pediglen nincsenek:((

Billy01 2010.08.04. 16:58:53

@piefke:
Ez a válasz végképp meggyőzött arról, hogy ne értsek egyet ezzel az írással ebben a formában. De remélem ez nem gond.

piefke 2010.08.04. 22:25:12

@Billy01:

Megírnád a te változatodat is?

piefke 2010.08.04. 22:32:50

@1.szolo - 2014;):

„˝Találd meg egy országban a legtehetségesebb embert, aki csak létezik, helyezd őt a legelső rangba, lásd el bőséges engedelmességgel és tisztelettel és tessék, máris tiéd az eszményi kormányzat.˝ (Carlyle)

Amilyen kiváló, olyan egyszerű recept – de mint minden jó és egyszerű recepttel, rendkívül ritkán élnek vele! Kétségkívül az volna a legtermészetesebb, ha mindenkor a legjobb állna az élen, a legokosabb és a legtöbbet tudó, a legerősebb és a legvértezettebb, az a szem, amely legmesszebbre lát előre is és hátra is, ama világító gyújtópont, melyben a világ minden sugara összegyűlik: vagyis, ha az agy parancsolna, amint ezt a legegyszerűbb emberi individuum esetében is láthatjuk! De e magától értetődő, „normál” eset legfeljebb ha egy tucatszor lett valósággá az emberi történelem általunk behatóbban ismert szakaszaiban.” – írja Egon Friedell.

Nyilván ez lenne a legjobb az önkormányzatok esetében is.:-)))))

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.08.05. 00:12:56

mi az a szeta??? :D jó, ok, hogy Ungár Klára stb. De ez megért egy posztot?

"Einigkeit und Recht und Freiheit" Ugyan, ez a nyálas és polkorrekt harmadik versszak. Az első versszakot úgyis mindenki tudja:D

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.08.05. 00:14:12

@aesculus: ja, "über alles", ha valaki nem. Elvileg nem tiltott, csak nem illik. LOL

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.06. 21:13:29

@piefke:
1.: "a legtehetségesebb embert"
2.: "a legjobb ... a legokosabb és a legtöbbet tudó, a legerősebb és a legvértezettebb"

Ajaj, ez a második már "finomítja" azt a kissé elnagyolt "legtehetségesebb" meghatározást...
Ezzel viszont igencsak leszűkíti azok körét, akikben ez MIND egyIDEjűleg, egy személyben előfordulna...
Ellentétben egy KOLLEKTÍV vezetéssel, amely tagjai rendelkezhetnének egy-egy tulajdonsággal, így együtt pedig akár minddel is:)

A fő gondom azonban az ETIKUS elem követelményének a hiánya!
Hiszen "tehetséges", az akár egy csaló is lehet... :(

piefke 2010.08.06. 21:32:04

@1.szolo - 2014;):

Az ember, mint faj, nem kollektív vezetésre termett, nem ezt hordozza génjeiben. Mint ahogy nincs „kollektív megvilágosodás”, vagy akár „kollektív filozófia” és „kollektív zsenialitás” sem – ami persze nem azt jelenti, hogy ne venné körül magát az igaz vezető más tehetséges emberekkel, vagy ne támaszkodna éppen ezekre, ezek tudására és tehetségére... Newton is azt mondta: "Azért láthattam messzire, mert óriások vállán álltam!". Az igazán tehetséges ember ezért más tehetségesekben sosem lát "konkurenciát", mert jól tudja, hogy azok számára (és az egész társadalom számára nem különben) erőforrást, "sanszot" jelentenek.

Fontos kérdés, amit felvetsz a „etikussággal”, de egy IGAZÁN tehetséges embernek „nincs szüksége” a csalásra, mert a csalásra épp annak van szüksége, aki nem elég tehetséges ahhoz, hogy igazán világos elgondolásai lehessenek, épp ezért kénytelen szegény hazudni, csalni. Lásd szegény Orbánt, Gyurcsányt is…

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2010.08.07. 14:39:18

@piefke: "Az ember, mint faj, nem kollektív vezetésre termett, nem ezt hordozza génjeiben."

< Igen, akárcsak a pávián, gorilla stb. mint (vezérhímes;) faj...

> "Az igazán tehetséges ember ezért más tehetségesekben sosem lát "konkurenciát""

< Szt.István nem volt különösebben tehetséges, legalábbis aszerint, ahogy elintézte a "konkurenciát" (Koppányt, Vazult stb.)

> "egy IGAZÁN tehetséges embernek „nincs szüksége” a csalásra

< Ez attól függ, hogy MIBEN "igazán tehetséges".
Ha tehetséges csaló - akkor remekül tud csalni, ha tehetséges hegedűművész, akkor remekül hegedül (-de ettől még valszeg gyengén trombitál!)

Vagyis az országot leginkább egy tehetséges ORSZÁG-vezető tudná remekül irányítani (-ahogy 0.Viktor emlegeti: "a mi szakmánkban..." ami nála sem "a politikusok"-at jelenti úgy általában!;))
Az is a "kedvencem", amikor jobbról azzal cikizték Fletót (+Kókát), hogy:
- egy országot nem úgy kell ám vezetni, mint egy "vállalatot" - majd ezek a bírálók elkezdtek példálódzni a "családi költségvetéssel", hogy na, szóval úgy kell az országét is csinálni... (hááát:()
süti beállítások módosítása