2010.07.28. 15:26 Szerző: piefke

Bőrnadrág a BMW-ben

 

 

 

A napokban ismét Bajorországban jártam és látva az ottani viszonyokat és ismerve az országrész történelmét, elgondolkodtam a ránk, magyarokra is érvényes tanulságokon…

Bajorország a XIX. század második feléig önálló állam volt, akkor csatlakozott a létrejövő német egységhez - nem is egészen önként... 1946 óta Németország egyik tartománya – tehát „hazai fogalmaink” szerint:

·          elveszítette önállóságát

·          kisebbségbe került kulturális téren egy észak-német, protestáns „masszában”

…És mégsem tűnik egy „lúzer helynek”!

Vajon elvesztette-e Bajorország az identitását, sérült-e kultúrája, csökkent-e gazdasági ereje? Nem: mindezeknek épp az ellenkezője történt: identitása erősödött – mert joggal lehetett büszke az immár tágabb keretek között elért teljesítményeire. Kultúrája gazdagabb lett – mert kinyílt a világ felé. Gazdasági ereje megsokszorozódott – mert egy jóval nagyobb piac vált számára minden további nélkül elérhetővé.

Természetesen mindezek mögött ott kellett, hogy legyen felkészültsége, szervezettsége, céltudatossága. Ha ezek nem léteztek volna, akkor elmaradtak volna a sikerek is.

És épp itt a probléma a mai Magyarországgal: azért féltjük az identitásunkat, mert nincs élő erő benne. A magyar kultúra nem alkot szerves egységet, mert számtalan klikk harcol a pozíciókért és tombol a kontraszelekció – és mindezt erősítik a politikai erők „kultúrmegmondói” is. Az ország polgárai közül pedig sokan „hagynák a francba az egészet”, mert annyira reménytelennek látják a „kollektív jövőt” – és ez az önfeladás eleve lehetetlenné teszi egy erős kultúra létét.

Az ország gazdasági szuverenitása - abban a formában, ahogy erre sokan gondolnak - nem egyéb fantomnál. Nem az a kérdés és a feladat, hogy „függetlenedjünk” a világtól és annak hatalmasaitól, hanem az, hogy miképpen tudunk „részt venni a világban”? Egy akaratoskodó, állandóan konfrontálódó, de egyébként gazdasági hatékonyságát tekintve gyenge ország nem érhet el sikereket önmaga világban való pozícionálásában, akármennyire szövegelnek és ábrándoznak is erről polgárok és politikusok, egymást hülyítve meg… Nem az idegen hatásoktól, EU-tól, IMF-től kell féltenünk az identitásunkat és a karakterünket, hanem éppenséggel önmagunktól: szervezetlenségünktől, attól, hogy téves célokat követünk, ráadásul e téves célokat elénk tűző vezetőkkel az élen…

Lehet-e még „nemzeti keretek közt” gondolkodni és ebből következően politizálni? Amikor a rajtunk lévő ruha is legalább 3-4 országból származik. Nem! Megúszhatjuk-e a nemzetközi versenyt azzal, ha kijelentjük, hogy annak szabályait csak szelektíve tekintjük magunkra nézvést érvényeseknek? Nem! Ha sem nemzeti keretek között nem maradhatunk, sem pedig a versenyben való megmérettetést el nem kerülhetjük, akkor csak egy marad: úgy kell megtanulnunk teljesíteni, hogy nem csak a „nekünk lejtő pályán” állhassák meg polgáraink és vállalkozásaink a helyüket, hanem úgy, ahogy a bajorok a nagyobb egységben… Ez pedig elsősorban nem állami preferenciák és szubvenciók kérdése, hanem tudásé, szervezésé és következetességé. Ne legyenek illúzióink: a teljesítmény sosem úgy áll elő, hogy az Állam pátyolgat – épp elég ha nem akadékoskodik! Akik pedig vállalkozókként, vagy polgárokként mégis bő tejelő állami emlőkre vágynak, azok a valóságban csak az éles versenyt akarják még egy kicsit megúszni.

Vajon vannak-e nekünk olyan identitáselemeink, amelyek „kompatibilisek” egy modern, teljesítményalapú, kooperatív társadalom igényeivel? Ne feledjük: az a hagyomány ér valamit, ami napjainkban is fejlődik és a jövő számára biztosít alapokat. Javaslom, hogy mindazok, akik hisznek egy „nemzeti keretei között mindenkitől függetlenül létező, tradicionális, polgári és konzervatív” Magyarországban, mielőtt elkezdenék elképzeléseinket megvalósítani, töltsenek el pár hónapot az erős tradíciókkal és kulturális identitással rendelkező, konzervatív és patrióta Bajorországban! No nem „ösztöndíjasként”, semmittéve, hanem dolgozzanak mondjuk a BMW-nél! Ha sikerül kitartaniuk és megállni a helyüket, akkor hazatérvén biztosan nem jut már eszükbe majd a „világot kioktató” Magyarország…

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr952182656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2010.07.28. 15:47:11

Hé, jó ez a post! ;) Mitöb, a blog se rossz!

Én az irodalom oldaláról közelítek a témához.

Holnap Kapitány: Mesék egy elképzelt Magyarországról.

holnapkapitany.blog.hu

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.07.28. 19:31:25

Bajorország valóban nagyon jó hely. De vicces, mert ha Magyarországon a bajornál akár töredék akkora nemzeti identitás lenne, akkor a magyar és a nemzetközi magukat haladónak gondoló körök egyszerűen szétszednének minket...
Ott olyan dolgok természetesek (az említett "bőrnadrág", kék-fehér nemzeti színek, vasár-és ünnepnapi teljes zárva tartás, meghatározó katolikus jelenlét) ami nálunk hisztit váltana ki.
"A magyar kultúra nem alkot szerves egységet, mert számtalan klikk harcol a pozíciókért és tombol a kontraszelekció" a két mondatrész szerintem nincs összefüggésben egymással.
Bár az igaz, hogy München és Bajorország példa lehet számunkra is:
taj-kert.blog.hu/tags/m%C3%BCnchen

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.07.28. 19:34:48

"No nem „ösztöndíjasként”, semmittéve" Mondjuk ez a mondat a legretrográdabb egyetemistaellenes nyuggerszöveg:(

piefke 2010.07.28. 23:01:38

@aesculus:

A bajor identitás nem "túlkompenzáló", mint a magyar nacionalizmus - egyszerűen nincs rá szükségük. Progresszív szemszögből épp az a baj a magyarral, hogy nem a teljesítményen alapul, hanem épp annak hiánya hozta létre. Továbbá: a bajorok nincsenek "beleragadva-beledermedve" a saját hagyományaikba és ezek a hagyományok ott valóban élnek és nem csak egyesek akarják azokat erőnek erejével feltámasztani, éspedig saját céljaik érdekében.

A magyar kultúra tulajdonképpen sosem volt szerves egység, a "magaskultúrában" létező klikkek pedig megakadályozzák, hogy bármiféle közös alapok létezhessenek - de ez külön téma.

"Ösztöndíjas" alatt természetesen nem a tanulmányi és kutatási ösztöndíjak értendők, hanem bizonyos "szinekúrák"... Szerintem is kívánatos lenne, ha minél több fiatal tanulhatna, szerezhetne tapasztalatot egy "jól működő mátrixban", mint pl. a bajorországi is.

Bajorország és München természetesen nem "egy az egyben másolandó" példa lehet, inkább a jelenségek és folyamatok közötti összefüggések és eredmények tanulságosak.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.07.28. 23:24:39

@piefke: no, mondjuk azért az is érdekes, hogy miért van az, hogy a bajor hagyományok élőbbek, mint mondjuk a magyarok. Vagy, hogy a németeknél maradjunk, a szász vagy a brandenburgi hagyományok...
Ma magyar identitás elemzése valóban hosszú téma. Lehet, hogy az utóbbi években a dac is elősegítette megnyilvánulásait, mivel az utóbbi években az is nacionalizmusnak számított, ha valaki kitett egy zászlót a házára.
A magyar kultúra valószínűleg azért tűnhet egységesebbnek, mert Bajorország azért egy vallású-egy lakosságú vidék. Nem biztos, hogy azért mert a magyarok "kikkesedők".
Nem tudom, milyen szikekúrásokra gondoltál, ez így, konkrétum nélkül mit sem ér...
És ha "bunkó" akarnék lenni, mondhatnám, hogy lehet, hogy Magyarország is így fog kinézni hatvan év megszakítatlan jobbos kormányzás után:D

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.07.28. 23:27:33

@aesculus: "A magyar kultúra valószínűleg azért tűnhet egységesebbnek" Mármint kevésbé egységesebbnek. Bár nem véletlenül írtam a "tűnhet" szót. Szerintem a Kárpát-medencei magyar kultúra (Kárpát-medence? Micsoda irredenta kifejezés:D ) megdöbbentően egységes.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.07.28. 23:42:17

Amúgy a posztból akkor lehetne valami értelmes dolgot kihozni, ha nem csak a szokásos "szarok vagyunk gyerekek" mondanivalót lehetne kiolvasni-azt már megírták ezerszer. Egy hosszabb, és kevésbé indulatosabb elemzés jobb lett volna, hiszen Bajorország tényleg egyfajta minta lehetne-annak ellenére, hogy összehasonlíthatatlan a kettő, hiszen hiába "szabadállam" mégis a 85 milliós Németország része...

Billy01 2010.07.29. 12:43:04

Nem kell túlreagálni a dolgokat.
Nekünk van egy orbánviktorunk aki a nyilas eszméket viszi tovább, um. nacionalizmus, szocializmus, kereszténység.
A bajoroknak nincs orbánviktoruk így nekik IS könnyű. Az íreknek is volt, de ők kiegyeztek, megoldották. Itt csak orbánviktor halálával fog megoldódni magyarország felemelkedése.
Addig nyugi! :)

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2010.07.29. 15:24:17

@Billy01: megoszthatnád velünk, hogy a kereszténység mióta "nyilas eszme". Az meg már egészen abszurd, hogy Orbán Viktor nyilas lenne. Bár, ha a kereszténység nyilas, akkor minden keresztény nyilas? Mondjuk vicces belegondolni abba, hogy él a földön vagy egymilliárd nyilas. Ha így gondolkodsz, elég kétségbeejtő eredményre jutsz:D
Ja, és Bajorország elég keresztény hely. Ott is mindenki nyilas? És mi a helyzet a nacionalista franciákkal? Ott él hatvanmillió nyilas?
süti beállítások módosítása