A Progresszív Blog Szerkesztősége minden igyekezetével Kormányunk tevékenységének megkönnyítésén ténykedik – ez eddigi írásainkból mindenki számára egyértelműen kiderült már. Míg azonban eleddig csupán elméleti munkákkal támogattuk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sikerét, most elhatároztuk, hogy gyakorlati segítséget is szeretnénk adni: levesszük annak gondját a Kormány tagjainak vállairól, hogy a soron következő munkahéten éppen mit kúrjanak el!

Ennek érdekében Tisztelt Olvasóink körében pályázatot hirdetünk: tippeljék meg Önök, mi lesz a következő hét kormányzati bakija, miféle homokszemek fognak az egyébként minden korábbinál kétséget kizáróan olajozottabban működő Nagy Döntéshozó Mechanizmus fogaskerekei közé kerülni? Legyenek szívesek Tisztelt Olvasóink megírni, hogy ha Önök lennének kormányon (és nem a mindannyiunknál sokkal rátermettebb és felkészültebb kormánytagok), akkor Önök miféle eszement hülyeségekkel, az ország helyzetét rontó elkapkodott intézkedésekkel rukkolnának elő?

Mi sem természetesebb, mint hogy Játékunk hozadékából a Kormány szabadon válogathat!

Blogunkban folyamatosan meg fogjuk jelentetni azon kedves Játékosaink pályamunkáit, akik a leginvenciózusabb ötletekkel állnak elő és/vagy a leginkább megközelítik a soron következő kormányzati hét valóságát - ezek kívül pedig értékes és különleges nyereményeket sorsolunk ki, úgymint:

·         Egy fülledt, erotikus éjszaka Hoffmann Rózsával és Szalai Annamáriával a Kormány gazdasági érdekköreihez tartozó vállalkozók által fenntartott Arany Holdudvar Swingerklubban (Női nyerteseinknek Deutsch Tamás és Szíjjártó Péter állnak rendelkezésére.)

·         Egyórás tesztvezetés a Kormányzati Gőzhengerrel (A vezetés közben hozott rendeletek természetesen csak a tesztvezetés időtartamára maradnak érvényben – de ezzel is messze túltehetnek Tisztelt Nyerteseink a Kormány teljesítményén.)

·         Terepasztaljáték: haditorna az Új Magyar Gárda és Pintér Sándor között

·         Tiszteletbeli Csatári igazolás az Alcsút SE-ben (Tiszteletbeli Kapusi címre sajnos nincs mód, mivel a Nagy Csatár lövéseit tilos hárítani!)

Minden kedves Olvasónknak jó szórakozást kívánunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://progressziv.blog.hu/api/trackback/id/tr102126129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása